Dunamocsi kapunyitogató

<p>Dunamocs. A Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Irodájának szervezésében került sor a Nemzeti Művelődési Intézet és Dunamocs önkormányzata összefogásával megrendezett Kapunyitogatóra a kultúrházban és a községi hivatal előtti téren.</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Banai Tóth Pál polgármester megnyitójában méltatta a szervezésben és rendezésben részt vevő intézmények, a Nemzeti Művelődési Intézet, a Csemadok, az önkormányzat és a civil szervezetek együttműködését, és köszönetet mondott a mocsiak alkotó részvételéért. Elmondta, hogy a vállalkozói „mobil kemence” kiváltására a község építtetett a falu használatára egy állandó kemencét, amely a közös ünneplést fogja szolgálni és a közösséget szimbolizálni. A Kapunyitogató programsorozat céljait és a nap programját a Nemzeti Művelődési Intézet Komárom-Esztergom Megyei Irodájának képviselője ismertette. A szervezők nevében Lágler Péter köszöntötte a falu lakóit, kiemelve, hogy ez az alkalom a létrehozók szándéka szerint lehetőséget kínál a nagyszülők és az unokák közötti kapcsolat erősítésére, hagyományátadásra, közösségépítő találkozásokra, megbeszélésekre.

A műsorban fellépett a Duna Népdalkör, a Napraforgók citerazenekar és a helyi Vadvirágok hagyományőrző csoport.

A tárgyak hagyományvilágába Nyikus Anna vezette be az érdeklődőket.

A községháza melletti téren felállított sátrakban mesterségbemutatókat tartottak. Szegi Szimona a vesszőfonás ősi technikájának új anyaggal való társítását mutatta be. Az új anyagot a reklámújságokból csavart pálcák jelentették, melyek az értő kezekben hasonlóan viselkedtek, mint a fűzvesszők. Ezt Szimona egy klasszikus demizsonborítással demonstrálta, a tanulni vágyókat pedig az alapvető körkörös fonás technikájára oktatta. A tűzhelyek körül folyt a hagyományos helyi ételek bemutatása, előkészítése. A régi és az újabb növények étkezésben való békés egymás mellett élését mutatta a mákos puliszka, amelyben a mák a régi és a kukoricadarából főtt puliszka az újabb.

(miriák)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?