Drogokat állíthattak elő Nagyfödémesen

Drogokat állíthattak elő Nagyfödémesen
Nagyfödémes |

Kémiai anyaggal teli hordókat és több száz üvegedényben különféle ismeretlen eredetű anyagokat találtak szerdán a Galántai járásban fekvő Nagyfödémesen. A rendőrség három gyanúsítottat tartóztatott le, a lefoglalt anyagokat elszállították laboratóriumi vizsgálatra.

A Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság három személyt tartóztatott le Nagyfödémesen az egykori mezőgazdasági szövetkezet területén. A rendőrséget a község polgármestere, Gőgh Ferenc értesítette azután, hogy lakossági bejelentés érkezett a községi hivatalba, mi szerint orrfacsaró bűzt éreztek és ködszerű fehér füstöt láttak a szomszédos cég alkalmazottai.

A polgármester elmondta, az egykori szövetkezet épülete és a telek magántulajdonban van. A tulajdonos néhány hónappal ezelőtt adta bérbe az objektumot, ahol a bérlők, elmondásuk szerint, növényvédőszerek csomagolásával foglalkoztak.

Drogokat állíthattak elő Nagyfödémesen

„A szerdai rajtaütés során körülbelül 200 jénai tálban találtunk többféle színű ismeretlen anyagot és kisebb-nagyobb hordókban szintén kémiai anyagokat. A tűzoltók segítségével hét kamionra pakolták fel a rendőrök a lefoglalt dolgokat és szállították el a laborba” – mondta el a község első embere. Hangsúlyozta, a jókai ivóvízforrás közelsége miatt és a lakosság védelme érdekében döntött úgy, hogy rögtön értesíti a rendőrséget.

A vizsgálat még tart, eredmény később várható. A hatóságok két lengyel és egy szlovák állampolgárt tartóztattak le.

„A nyomozó kábítószer előállításának gyanújával indított vizsgálatot. Bővebb tájékoztatást a vizsgált anyagok azonosítása után adunk” – tájékoztatott mjr. JUDr. Mária Linkešová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?