Drasztikus emelés nem lesz

Tornalja. December 16-án több egyéb fontos határozat mellett a helyi adókról és illetékekről szóló általános érvényű rendeletet is elfogadta a helyi képviselő-testület. A megváltozott törvények értelmében a helyi adók összegét ezentúl az önkormányzatok szabják meg, és ők vetik ki.

Tornalja. December 16-án több egyéb fontos határozat mellett a helyi adókról és illetékekről szóló általános érvényű rendeletet is elfogadta a helyi képviselő-testület. A megváltozott törvények értelmében a helyi adók összegét ezentúl az önkormányzatok szabják meg, és ők vetik ki. A tornaljai javaslatot a hivatal november 30-án hozta nyilvánosságra, s a törvényben megszabott 15 napon belül egy esetet leszámítva semmilyen módosító javaslat vagy észrevétel nem érkezett a lakosság részéről. A nevezett észrevételt, mely a játékautomatákra kiszabott adók csökkentését kezdeményezte, lakossági felkérésre egy képviselő terjesztette elő. Tekintettel azonban arra, hogy a játékautomaták nagyban növelik a vendéglők bevételét, a képviselő-testület végül elvetette a javaslatot. Az eredeti javaslathoz képest mindössze egy ponton történt módosítás, ezentúl a város egész területén azonos lesz a kutyaadó összege.

A testület által jóváhagyott rendelet értelmében Tornalja városa a következő helyi adókat veti ki: ingatlanadó, kutyaadó, közterület használata után kivetett adó, szállásadás után kivetett adó, kereskedelmi rendeltetésű automaták (kávé, kóla, szendvics, stb.) után járó adó, elektronikus és mechanikus játékautomatákra kivetett adó. A kommunális hulladék és a kisebb építkezések után keletkező hulladék után a város helyi illetéket vet ki.

Az ingatlanadó további három részre oszlik. Ezek a fölterület után fizetendő adó, építkezési adó és a lakások és nem lakhatást szolgáló helyiségek utáni adó. A termőföld utáni adó a törvényben meghatározott módon, tehát a bonitás alapján történő besorolás szerint lett meghatározva, így ez az összeg a város határának egyes pontjain eltérő. A rendelet részletesen felsorolja, mely objektumok építése adóköteles. Külön fejezet rendelkezik az ingatlanadóról és azokról a helyzetekről, amikor adómentességet lehet igényelni. Kertes házakban az egy kutya után járó adót a rendelet egységesen 100 koronában határozza meg, a további kutyákért 200 koronás adót kell fizetniük a kutyatulajdonosoknak. Azokban a bérházakban, melyek nem rendelkeznek zárt udvarral, az első kutya utáni adó 500, a továbbiaké 1000 korona lesz 2005 elejétől. A dokumentum részletesen tárgyalja, mikor és a város mely részein mennyi adót és illetéket kell fizetni a közterület használatáért, az étkezési és játékautomatákért és a keletkezett hulladékért. A testület újból megerősítette azt a gyakorlatot, miszerint azon személyek (diákok, katonák, külföldön munkát vállalók, stb.), akik több, mint 230 napot nem tartózkodnak otthon, kérhetik a hulladék után fizetendő illeték elengedését.

A jóváhagyott általános érvényű rendelet értelmében az ingatlanadók hozzávetőleg 10 százalékkal növekednek, a városi költségvetés tekintetében pedig mintegy 11 százalékos bevételnövekedéssel lehet számolni az előző évhez viszonyítva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?