Döntés született: újjáépítik az Ipoly-hidakat

A 2004-es évben elindult a Középső–Ipoly mentén az Ipoly-hidak újjáépítését elindító munka.

A Nagykürtösi járást a Besztercebányai Önkormányzati Kerület közgyűlésében képviselő küldöttek, Molnár Katalin, Hamerlik Richárd és Jámbor László kezdeményezésére magyarországi partnerekkel együtt 2004 augusztusában megalakították a Magyar–Szlovák Vegyes Bizottság Az Ipoly-hidak Újjáépítéséért elnevezésű szakmai bizottságot, amely civil szerveződésként működik. A szerveződés havi rendszerességgel, előre elkészített munkaterv alapján találkozik és végzi munkáját. A szlovákiai oldalról a hídépítés és tervezés világhírű szaktekintélyét, Agócs Zoltánt, a párkányi Mária Valéria híd tervezőjét is megnyerték az Ipoly-hidak újjáépítésének érdekében. Az előzetes tárgyalások szerint az első szakaszban négy híd megépítését fogják szorgalmazni, ebből három a Nagykürtösi, egy pedig a Losonci járás területén készül majd el. A hidak építésének megvalósíthatósági tanulmányai részben elkészültek, a geológiai vizsgálatok folyamatban vannak, a területrendezési elképzelések összehangolásán helyi, körzeti és megyei szinten folynak az egyeztetések. A vegyes bizottság legfontosabb feladatai között most egy szlovák–magyar, miniszteri szintű találkozó megszervezése, valamint a megvalósításhoz szükséges pénzforrások keresése szerepel. A 2005-ös állami költségvetésben még nem szerepel a hídépítésre fordítható célirányos támogatási összeg, a Besztercebányai Kerületi Önkormányzat költségvetése azonban már 8 millió koronás alappal számol, amelyből a hidak tervdokumentációját fogják finanszírozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?