Don Quijote Szlovákiában?

Simon Zsolt volt mezőgazdasági miniszter legújabb kezdeményezése szerint új szervezetet kéne létrehozni a dél-szlovákiai lakosság érdekérvényesítése érdekében: a Szlovákiai Magyar Városok és Falvak Regionális Társulását. A szervezet megalakítását sok minden indokolja: a dél-szlovákiai munkanélküliség, az infrastruktúra és a beruházások hiánya, a gyorsforgalmi utak és az autópályák hiánya, s mindezt tetézi az is, hogy a jelenlegi hatalom egyáltalán nem tervez semmiféle komolyabb fejlesztést a térségben, miként az uniós támogatások zöme is északra megy. Nincs mit csodálkozni a kormány szándékain, ha a régiófejlesztést az SNS kapta, miként az építésügy is hozzájuk tartozik, a Smer és a HZDS pedig eddig szinte mindig hisztérikusan reagált – vagy hallgatott – és a magyar kártyát húzta elő, ha bárki is rá merészelt kérdezni az uniós pénzek elosztásának aránytalanságaira. Az állami támogatások tengerszint feletti magasságtól függő elosztásáról már nem is beszélve. Amit újfent ők vezettek be. Pedig a dél-szlovákiai szlovák ember is jogosan háborodik fel, ha azt hallja, hogy az ő adójából is fizetik – harminc hosszú éven át – annak az autópályának az árát, amiből ő egy centiméternyit sem fog használni, vagy ha megtudja, hogy lakhelyének önkormányzata azért is kap kevesebb állami támogatást, mert nem valahol a Kriváň alatt, hanem a Burda tövében fekszik. Ha Dunaszerdahelyről Pozsonyba tovább tart az út, mint Budapestre, s ha rájön, hogy fejlesztések híján elérhető távolságban neki sem lesz tisztességes munkahelye, nem lesznek színvonalas szolgáltatások, ellátás, romlik a vállalkozói versenyképesség. Aki tehát ezt megint magyarkodásnak, s kizárólag szlovákiai magyar érdeknek fogja fel, az az ország érdekeit veszi semmibe, az hazudik és diszkriminálja a lakosságot.

Szörnyű ezt látni, főképp akkor, ha a kormány ugyanakkor piszkosul européer dumákkal takaródzik, és Schengen kapcsán a határ menti fejlesztésekről és a nyitottságról, meg a nemzetközi pályázati együttműködésről papol. Holott ugyebár a Smer és az SNS egyszer már iszonyatosan összeveszett azon a lóvén, amit Brüsszel fejlesztésekre adna, azaz, hogy ki felügyelje a zsozsót, s lehetőleg kinek a holdudvarát kellene jóllakatni belőle.

Hát ez az. Ettől féltem én Simon Zsoltot és a kezdeményezést. Nehogy úgy járjon, mint Cervantes hőse, a bús képű lovag. Mert nem csak a ZMOS főkorifeusainak érdekeit sértheti – ráadásul a ZMOS érdeke az is, hogy a mindenkori hatalommal szót értsen –, hanem azzal a mélységesen demokráciaellenes, ámde a honi pocsolyában jól bevált rendszerrel kell megküzdenie, miszerint pénz és támogatás oda megy, ahol a saját szavazótábor a legerősebb, s ahol a sajátjaink lobbiznak gazdasági ügyekben, nepotista és bratyizó kapcsolatokon keresztül, zsíros megrendelésekre és megbízásokra éhesen.

Elég csak azt megnézni, hogy a kormány milyen összetételű önkormányzatoknak és milyen pártállású polgármestereknek tervez komolyabb támogatást adni – pályázatokon keresztül. Már csak a jövő szempontjából is fontos lenne, hogy Simonék kezdeményezése ne szélmalomharc legyen.