Dolgozva sztrájkoltak

Zólyom/Losonc/Rimaszombat/Tiszolc/Vágsellye. Dél-Szlovákiában a legtöbb helyen inkább csak jelképesen, munkabeszüntetés nélkül csatlakoztak a szakszervezetek tegnapi egyórás sztrájkjához, amelyet a minimálbér növelése érdekében, illetve a tervezett nyugdíj- és adóreform ellen hirdettek meg.

A zólyomi pályaudvaron a szolgálaton kívül lévő vasutasok is bejöttek támogatni társaikat az egyórás figyelmeztető sztrájk idején. A személy- és teherforgalom az egyik legnagyobb közép-szlovákiai vasúti gócpontban így teljesen leállt. Losoncon és Füleken viszont alig támogatták a sztrájkot: a vasutasok kedvetlenül ugyan, de becsülettel végezték a munkájukat. A személyforgalomban és teherszállításban ezen a szakaszon nem volt fennakadás.

MUNKABESZÜNTETÉS RIMASZOMBATBAN

Sztrájkoltak viszont Tiszolcon és Rimaszombatban. Ennek a szárnyvonalnak a dolgozói máig veszélyben vannak, így ők értelmét látták a munkabeszüntetésnek. A megkérdezett vasutasok leginkább a szakszervezet központi vezetésében csalódtak, a bizalomvesztésről, a tehetetlen vezetésről és a szakszervezeti vezetés és tagság közötti eltávolodásról beszéltek. A Losonci járásban a buszközlekedésben sem volt fennakadás a munkabeszüntetés idején.

A DUSLÓBAN DOLGOZTAK

A munkát nem szüntették be, mégis bekapcsolódtak az általános sztrájkba az ország egyik legnagyobb vegyi üzeme, a vágsellyei Duslo alkalmazottai. Miriam Marinčákovától, az üzemi szakszervezet titkárától megtudtuk, hogy a szakszervezeti vezetők hajnali 4.50 től 7.00 óráig a Duslo bejáratánál röplapokat osztogattak az alkalmazottaknak, és a sztrájkot támogató aláírásokat gyűjtöttek. A reggeli akció során mintegy ezer röplapot osztottak ki, és 380 aláírást gyűjtöttek, de csak hétfőn tudják megmondani, mennyien támogatták aláírásukkal is a sztrájkot. A mintegy háromezer alkalmazott közül körülbelül kilencszáz tagja a szakszervezetnek. A alkalmazottaknak villámot ábrázoló kitűzőket is kiosztottak, aminek viselésével jelezhették: szolidárisak a sztrájkolókkal.

JÓTÉKONYSÁGI CÉLOKRA SZÁNTÁK AZ ÓRABÉRÜKET

A helyi csecsemő- és gyermekotthon javára ajánlották fel egy órányi munkabérüket a komáromi iskolai és óvodai étkezdék szakszervezeti dolgozói. „Tagjaink nem függeszthették fel a munkát, hiszen az ebédeket időben el kell készíteni – mondta Edita Horváthová, az alapszervezet vezetője. – Sőt, több óvodában 8 és 9 óra között osztják ki a tízórait, és a gyerekeket semmiképpen sem akartuk kizökkenteni a megszokott napi ritmusból. Ezért jelképesen támogattuk a sztrájkot, a munkabeszüntetés egy órájáért járó bérünket az említett intézet javára ajánlottuk fel.”

A Komáromi járásban egyébként az alapiskolák és óvodák több mint 70 százaléka csatlakozott a figyelmeztető sztrájkhoz. Az iskolákban általában kilenc órakor kezdődött a tanítás, míg az óvodákban biztosították a felügyeletet. Rudolf Pelikántól, a komáromi kórház szakszervezeti vezetőjétől megtudtuk, hogy a betegek érdekében csupán jelképesen csatlakoztak a sztrájkhoz, a nővérek, orvosok kitűzővel jelezték szolidaritásukat a megmozdulással.

JELKÉPES TILTAKOZÁS A HAJÓGYÁRBAN IS

Nem állt le a munka a komáromi hajógyárban sem, csupán a bejáratnál elhelyezett transzparens hirdette, hogy a dolgozók támogatják a tiltakozást. „A gyár több alkalmazottja szabadsága rovására részt vett a szeptember 3-i és 9-i pozsonyi megmozduláson, ezért most úgy döntöttünk, csak jelképesen csatlakozunk a sztrájkhoz – mondta Jávorka Tamás szakszervezeti vezető. – Véleményem szerint azokra az akciókra kellett volna nagyobb tömegeket mozgósítani, annak lett volna nagyobb hatása.”

TŐKETEREBESI ÉS NAGYMIHÁLYI JÁRÁS

A királyhelmeci kórház szakszervezeti tag dolgozói támogatták a sztrájkot, de a betegellátás zavartalan volt. A Tőketerebesi és Nagymihályi járásban az autóbuszok menetrend szerint közlekedtek, mert a sofőrök azzal fejezték ki szolidaritásukat, hogy az autóbuszok bekapcsolt fényszórókkal közlekedtek. A tiszacsernyői vasúti csomópont alkalmazottainak egy jelentős része elég szkeptikusan vélekedett a tiltakozásról, mondván a múltkori sztrájknak sem lett komoly eredménye, és a többi szakszervezet sem támogatta őket úgy, ahogy azt elvárták volna. A régió alapiskoláiban is a megszokott rend szerint folyt az oktatás, egyes tanintézményekben csatlakoztak is a tiltakozáshoz. A pedagógusok egy része úgy vélekedett, hogy a figyelmeztető sztrájk nem a megfelelő formája annak, hogy az oktatásügyben lévő gondokra felhívja a társadalom figyelmét. (szasz, gl, vkm, leczo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?