Diáksport-olimpia és élősakk

Királyhelmec/Tiszacsernyő |

<p>A Királyhelmeci Szakközépiskola tiszacsernyői kihelyezett részlegén rendezték meg a bodrogközi alapiskolák diákjainak sportolimpiáját, a megmérettetésnek az iskola hatodszor adott otthont.</p>

A versenyen a régió tizenegy alapiskolájának több mint kétszáz tanulója különböző egyéni és csapatsportágakban mérte össze tudását. A kilenc versenyszám mindegyikében egyéni győzteseket hirdettek, az első hat helyen végzettek által megszerzett összesített pontok alapján pedig a verseny végére az iskolák sorrendje is kialakult. A rendezvényen díszvendégként részt vett Anton Švajlen volt válogatott labdarúgó, a tokiói olimpián 1964-ben ezüstérmet szerzett csehszlovák csapat kapusa, néhány évvel ezelőtt pedig Jozef Plachý atléta – aki pályafutása során négy olimpián is rajthoz állt –, illetve Kánássy Gyula egykori válogatott labdarúgó is eljött a diákok vetélkedésére.

A Királyhelmeci Szakközépiskola évek óta komoly szerepet vállal a sport népszerűsítésében, az egészséges életmód fontosságára rendhagyó rendezvényekkel és teljesítményekkel próbálja meg felhívni a fiatalok és az idősebbek figyelmét. A londoni olimpia évében például az iskola ötven diákja vállalta, hogy öt nap alatt lefutja a London és Királyhelmec közötti 2124 kilométeres távot. Nemrégiben a diákok élősakkversenyt is rendeztek, melyen a sakkfigurákat az iskola tanulói személyesítették meg. Az ilyen játszmákra legutóbb Királyhelmec főterén, a gyermeknap alkalmából került sor, illetve ilyeneket a mostani diáksport-olimpia versenyszámai között is rendeztek. A Bodrogközi Alapiskolák Sportolimpiája 6. évfolyamának vándorserlegét a tiszacsernyői szlovák alapiskola tanulói vihették haza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?