Diákfogás – törvénytelen módon

Komárom. Az elmúlt napokban néhány szülő arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy több középiskolában már április folyamán megtartják a beiratkozást azon diákok részére, akik felvételi nélkül juthatnak be az adott intézménybe.

Komárom. Az elmúlt napokban néhány szülő arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy több középiskolában már április folyamán megtartják a beiratkozást azon diákok részére, akik felvételi nélkül juthatnak be az adott intézménybe. Ezzel viszont megfosztják a diákokat attól a lehetőségtől, hogy két középiskolában is felvételizhessenek. Pedig erre az oktatásügyi minisztérium középiskolai felvételikről szóló 145/ 96-os rendeletének 725/2002-es módosítása – idén először – minden kilencedikes számára lehetőséget biztosít. Éppen ezért a középiskolai felvételik országszerte két időpontban, mégpedig május 5-én és 6-án, illetve 9-én és 12-én zajlanak. Mivel mindkét felvételi kör egyenértékű, eredményeiket csak a második után hozhatják nyilvánosságra az iskolák. A rendelet értelmében csak ezt követően kerülhet sor a beíratásra, amely már kötelező érvényű a diákra nézve. Ha ugyanis mindkét helyre felvennék, szeptembertől ott folytathatja tanulmányait, ahová be is iratkozott. Ha viszont már áprilisban beiratkozik egy iskolába, elveszti a második próbálkozás lehetőségét.

„A középiskoláknak joguk van saját feltételeket szabni; ezek teljesítése esetén bizonyos számú diák felvételi nélkül kerülhet be – nyilatkozta Andruskó Imre, a komáromi Selye Gimnázium igazgatója. – Vannak iskolák, ahová 1,5-ös vagy gyengébb tanulmányi átlaggal be lehet jutni felvételi nélkül, máshová tiszta egyessel sem. A probléma az, ha néhány igazgató előre le szeretné kötni a diákokat, nem adva esélyt nekik, hogy máshol, erősebb iskolában is megmérettessék magukat. Pedig a minisztériumi rendelet egyik célja az, hogy a diákok szabadabban választhassanak iskolát. A Nyitrai kerület iskolaigazgatóinak összejövetelén külön felhívták a figyelmet, hogy a rendelettel ellentétes a felvételik előtt megtartott beíratás.” A szülőknek tehát, akiket arról értesítettek, hogy gyermekük felvételi nélkül került be egy iskolába, és számukra április folyamán tartják a beiratkozást, ragaszkodniuk kellene a rendeletben előírt, május 12. utáni beíratáshoz. ĺgy lehetőséget adhatnak arra, hogy a gyerek az általa kiválasztott iskolában is felvételizhessen. A biztos hely tudatában a diákok nyugodtabban jelenhetnek meg a felvételin.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?