Deregnyő féltve őrzött, titokzatos kincse

 A községben mindent megtesznek, hogy a patinás épületet egykor birtokló Lónyayak emléke fennmaradjon
Deregnyő (Drahňov) |

Számos kastély, vár, várrom található Szlovákia keleti régiójában. Néhány közülük múzeumként, műemlékként, étteremként működik és egyebek mellett különböző eseményeknek ad helyszínt. A Laborc és az Ung folyó határán, a Nagymihályi járásban elhelyezkedő Deregnyő egy különleges, az 1800-as évek elején épült kastéllyal büszkélkedhet.

A deregnyei Daróczyak 1614-ben várkastélyt építettek Deregnyőben, mely házasságkötés folytán 1730-tól a Lónyayak birtokába került. A kastély létrejöttét elsősorban gróf Lónyay Ferencnek köszönhetjük, kinek sikeres házasságkötése révén a falu új vezetőt kapott. Az 1813-as években kezdetét vette a kastély építése, elölről egy-, hátulról kétszintes épület megvalósítása. A kastély építése 1836-ban befejeződött és vele egyöntetűen a klasszicista jegyekben gazdag református templom is elkészült. A kastély körül értékes park jött létre, ahol az előkelő személyek örömmel pihentek, csevegtek és (abban az időben ez még újdonságnak számított ) teniszeztek. Említésre méltó a kastély hatalmas, könyvekben gazdag könyvtára, amelynek a 19. században 27 000 kötete volt. A legrégebbi könyvek a 16. századból származtak, de a különböző témájú és a világ minden tájáról található könyvek tették tartalmasabbá a könyvtárat. A könyvtárnak köszönhetően gazdag irodalmi élet folyt a kastélyban, ebből adódóan gyakran művészek, írók, színészek, de nem utolsósorban tudósok, feltalálók látogattak ide. A gróf nagylelkűségére vall, hogy számos könyvet kölcsönzött a barátainak, szolgáinak és a lakosságnak egyaránt. Ebből adódóan nagyban hozzájárult a környezete műveltségéhez.


Új iskola

Míg folytak a munkálatok a templom építésén, addig gróf Lónyay Gábor, Lónyay Ferenc unokája (magyar politikus, országgyűlési képviselő és mezőgazdasági szakíró) tervei alapján 1835-től 1847-ig az új iskola építése is befejeződött. A további fellendülést sajnos az 1831-ben bekövetkezett pestisjárvány akadályozta meg. A Lónyay család kérésére 1881-ben a kastély mellett sírhelyet és kápolnát hoztak létre. Szintén gróf Lónyay Gábor javaslatára 1898-ban az új paplak is elkészült. Lónyay Gábornak egyetlen gyermeke született, Ödön, aki rövid életű volt. Ennek ellenére 4 gyermeke született, kikből két fiú, Elemér és Gábor tovább vitték a család tekintélyét. Míg Elemér, aki diplomáciai életpályát futott be, Rudolf trónörökös özvegyét vette feleségül, addig Gáborból gazdálkodó lett és két lánya született. Gábor lánya, Mária Lujza a deregnyői Lónyay-kastély utolsó birtokosa volt. Sajnos a Lónyay családot és ebből fakadóan a kastélyt sem kerülhette ki a világháború. Az I. világháború ideje alatt a család a birtokon maradt, annak ellenére, hogy a vagyonuk nagy részét az állam kisajátította. A család nagylelkűsége itt sem hagy alább, hiszen még a nehéz helyzet ellenére is tovább támogatták a falut. A háborúk és a különböző politikai helyzetek nagy hatással voltak a falu, a család és nem utolsósorban a valaha virágkorát élt kastélyra. A II. világháború kezdete előtt a Lónyay család kénytelen volt elhagyni a családi birtokot, ebből kifolyólag sarkalatos tevékenységek vették kezdetüket, mely alatt a rablás és fosztogatás volt a mérvadó, így nagyon súlyos károk keletkeztek az épületben, ennek ellenére továbbra is a falu ékköve maradt. A háború befejezése után a község különböző szövetkezeti munkák, például kosárkötés által igyekezett megőrizni a kastély mivoltát.


Folyamatos felújítások

Napjainkban a kastély alapiskolának ad otthont, melyben szlovákul és magyarul is folyik az oktatás. A tanulók nap mint nap ebben a kellemes légkörben, történelmet idéző helyszínen sajátítják el a tudást és a különböző ismereteket. A kastélynak nemcsak a fizikai helyreállítása a fontos, hanem cél az is, hogy a szellemi újjászületése is megtörténjen. A község és az iskola vezetése mindent megtesz annak érdekében, hogy a kastély történelme, illetve a Lónyayak emléke továbbra is fennmaradjon a köztudatban.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?