Csúszópénzért három év

Pozsony. Egyre több rendőr utasítja el a kenőpénzt, sőt feljelentést tesz a megvesztegető ellen. Ennek ellenére természetesen akadnak próbálkozók.
A gútai K. Csaba nem állt meg a rendőrök felszólítására, később pedig balesetet okozott. Ügye elsimítását kérte, cserébe 40 ezer koronát kínált.

Pozsony. Egyre több rendőr utasítja el a kenőpénzt, sőt feljelentést tesz a megvesztegető ellen. Ennek ellenére természetesen akadnak próbálkozók.

A gútai K. Csaba nem állt meg a rendőrök felszólítására, később pedig balesetet okozott. Ügye elsimítását kérte, cserébe 40 ezer koronát kínált. Pozsonypüspökin 9,5 ezer koronával próbált lefizetni egy kábítószer-kereskedő egy járőrt. Jozef K. gyanúsan viselkedett, igazoltatták, és 50 adag heroint találtak nála. Nem fogadta el a csúszópénzt az a rendőr sem, aki a megengedett sebesség túllépése miatt állított meg egy ukrán férfit. Az igazoltatáskor kiderült, az útlevele is hamis. Ezer koronát akart adni, sőt mobiltelefonját is a járőr zsebébe dugta.

A Korrupcióellenes Hivatal az év elejétől húsz személy ellen tett vádemelési javaslatot, akik hatósági személyt akartak lefizetni. A belügyminiszter nemrég nyolc rendőrnek adott pénzjutalmat, akik visszautasították a nekik kínált csúszópénzt. Azokat, akik ily módon megkörnyékezik a rendőröket, akár három évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?