Csúsz Pétert, a Losonci Járási Hivatal elöljáró-helyettesét

A Region Kontakt elnevezésű ipari vásár egyik érdekes kísérő rendezvénye lesz október 5-én az a szlovák–magyar konferencia, amelyen ismertetik Losonc és Salgótarján urbanisztikai tanulmánytervét.

A Region Kontakt elnevezésű ipari vásár egyik érdekes kísérő rendezvénye lesz október 5-én az a szlovák–magyar konferencia, amelyen ismertetik Losonc és Salgótarján urbanisztikai tanulmánytervét. Ön az egyik szervezője az említett programnak, miért tartják fontosnak összehangolni a két város területfejlesztésének elképzeléseit?

Szlovákia és Magyarország is szeretne teljes jogú tagja lenni az Európai Uniónak, ennek ellenére nem egyeztetik egymással legfontosabb területrendezési terveiket. Mivel Magyarországon Nógrád megye, Szlovákiában pedig Gömör-Nógrád térsége szociálisan és gazdaságilag a legelmaradottabb terület, elkészíttettünk egy tanulmánytervet, amely nem fejlesztésgátló tényezőként kezeli az országhatárt. Közös régióban gondolkodva ugyanis ez a terület remélhetőleg a jövőben nem zsákutca lesz, nem végállomás mint most, hanem erősen tranzitjellegű. A pozsonyi Aurex cég két évvel ezelőtt kezdte meg a tanulmánytervezet elkészítését, ehhez csatlakozott aztán a határon túl Nógrád megye önkormányzata, ők a budapesti Scet Rt.-t bízták meg a dokumentum kidolgozásával. A két csoport egymástól függetlenül dolgozott, szeptember elején találkoztak először a szlovák környezetvédelmi minisztériumban. Megállapodtak, hogy decemberre elkészül a tervezet szlovák, magyar és angol változata, amely megoldja a régió jelenlegi problémáit. Erre a területrendezési dokumentumra szeretnénk aztán felépíteni távlati területfejlesztési elképzeléseinket, mert a jövőben szerintünk a határon átnyúló kapcsolatokra kell alapoznunk. (tt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?