Csirkefej és egyéb aprólékok

A számtalan szebbnél szebb gondolatot számtalan szebbnél szebb pályázat követte, mely fáradozás meghozta gyümölcsét: az Illyés Közalapítvány felvidéki alkuratóriuma húszezer koronát szavazott meg a Zsákszínház ünnepi évadjára, ami arra talán elég lesz, hogy az Apropó diákszínházzal együtt megjárják az idei Jókai Napokat. Vigasztalja őket az a tudat, hogy ugyanennyit kapott a kassai Thália is, s csak valamivel toldották meg a Komáromi Jókai Színház járulékát.

Szűkös és behatárolt lehetőségeink keretein belül említsük meg azt, hogy Füleken a 18. század végén már működött színjátszó csoport, s azt is, hogy mint általában a magyar vidéken a műkedvelő színjátszás a múlt század harmincas és ötvenes éveiben élte virágkorát. Visszaemlékezésünk során ne feledkezzünk meg Szlosziar Pálról, aki hosszú időn keresztül – sokszor erején felül – megtartotta és átmentette a füleki színjátszást.

Az 1979-ben megalakult Zsákszínház első bemutatója a Ludas Matyiból átírt Roki Matyi volt, amit némi túlzással és némi rosszakarattal az első – élő zenével tuningolt – felvidéki magyar musicalként is jegyezhetünk. Az elmúlt 25 évnek, évadnak olyan jelentős állomásai is voltak, amelyek mellett nem mehet el szótlanul senki, aki a Kárpát-medence magyar műkedvelő színjátszását górcső alá veszi. Emlékezetemben olyan produkciók is felsejlenek – gondolva a Csirkefejre, a Képzelt betegre, a Szigorúan ellenőrzött vonatokra, vagy a Macskajátékra – amelyekkel nem vallott volna szégyent egynémely hivatásos társulat sem, sőt!

A műkedvelő együttesek léte általában egy megszállott emberen múlik, aki valamilyen küldetéstudattól űzve-hajtva lelkesedésével másokat is megfertőz. Az ilyen egyéniségek és az általa felhergelt csapatok esetében a hevület általában néhány év elmúltával kifullad, s maradnak a szép emlékek. A füleki Zsákszínház huszonöt éve ritka kivétel, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az együttes tevékenysége nem csupán töretlen és folyamatos, de a Szvorák Zsuzsa által vezetett Apropó Diákszínpad garantáltan biztosítja az utánpótlást is.

Mázik István a Zsákszínház alapító-rendezője elmondta, hogy az együttes az egész várossal együtt színházi ünnepre készülődött, olyan fesztiválra amely méltó keretet biztosított volna Fülek színháztörténete legtermékenyebb időszakának lezárására. Eredeti terveik szerint a jubileumi évadban Shakespeare: Ahogy tetszik!-jét szerették volna műsorra tűzni, s csak a későbbiekben döntöttek úgy, hogy Egressy Zoltán: Portugál című tragikomédiáját viszik színre. A tervezett ünnepségsor álom maradt, igaz, mind a Komáromi Jókai Színház, mind pedig a kassai Thália jutányos áron vállalta a füleki színjátszás megünnepléséhez való hozzájárulást.

Az Illyés Alapítványhoz benyújtott pályázatukban 120 ezer koronát kértek a fesztivál megrendezésére, a többit Fülek városa, a polgári társulásként működő Zsákszínház, valamint a helyi vállalkozók állták volna. Az alkuratórium által az együttes számára megítélt összeg talán elegendő lesz arra, hogy az idei Jókai Napokon induló két füleki együttes kifizesse a fuvart. „Nem tudom, hogy az alkuratórium tagjai milyen tényezőket vesznek figyelembe a pénz odaítélése során – mondta Mázik István – de a nekünk juttatott összeget méltánytalanul alacsonynak tartjuk, különös tekintettel arra, hogy a felvidéki magyar műkedvelő színjátszás történetében nem mindennapos eseményről van szó. Talán ha az űrlapok tartalmaznák azt a feltételrendszert is, ami alapján a döntéshozatal megtörténik, kevesebben fogadnák keserű szájízzel a határozatot, illetve eleve kevesebben pályáznának.”

Mázik István elmondta azt is, hogy a fesztivált hiánypótló rendezvénynek is szánták, hiszen Szlovákiának a magyarok által lakott részén épp Gömör és Nógrád maradt ki a rendezvények naptárából. Most, az EÚ-hoz való csatlakozás pillanatában egy ilyen rendezvény alapul szolgálhatott volna a jövőre nézvést is, hiszen a külföldi kulturális kapcsolatok az államhatárok jelképessé válása kapcsán most kiteljesedhetnének. „Keserű pirulát kellett lenyelnünk – mondta a rendező – de ennél is kellemetlenebb, hogy csalódást okoztunk azoknak, akikre minden esetben számíthatunk, a városnak és a Fülek lakosságának. Az sem öregbíti a hírnevünket – tette hozzá – hogy számos együttesnek már jeleztük a meghívás szándékát, sőt a műsorfüzeteink és az éves kulturális kalendárium is tartalmazzák a rendezvényt.”

Mázik István arról is beszélt, hogy a felvidéki művészeti együttesek támogatása soha nem működött megfelelően, és soha nem működött a csoportok elvárása szerint, emiatt botladozik az új együttesek megalakulása is, hiszen állandósuló bizonytalanságban nem lehet, és talán nem is érdemes együttest alakítani. Példaként említi a helyi Koháry társulást, amelynek a korábban megígért összegnek csak egy jelentősen megkurtított részét ítélték oda, ami veszélybe sodorta az idei várjátékok megrendezését. Nagyon úgy néz ki, hogy az Illyés Alapítvány pénzeihez is azok jutnak hozzá, akik a tűz közelébe kerültek. Kimondható az is – vélekedett Mázik István – hogy ez a vidék az anyagi támogatások területén rendszeresen hátrányba kerül más tájegységekhez képest. Szerinte ez nem is elsősorban lobbizás kérdése, hanem az esetlegességé, a ki nem dolgozott korrekt rendszeré. Ha lenne rendszer és lennének olvasható kritériumok, akkor mindenki pontosan tudná, hogy mit kérhet és mire számíthat. Ennek hiánya viszont lehetőséget nyújt a zavarosban halászásra, kisebb-nagyobb visszaélésekre, hiszen sem fellebbezési, sem pedig számonkérési lehetőség nincs biztosítva. Ugyanígy átgondolatlannak tekinti a kultúra állami, illetve megyei támogatását is, hiszen, míg a járási székhelyen található kulturális intézmények állami támogatásból élnek, a járáson belül található városok ezekből a pénzekből semmit nem kapnak, pedig ugyanúgy fenntartják a művelődési házat, a városi múzeumot, a könyvtárat, mint a járási székhely. Esetünkben a Losoncon kívül eső intézmények mindenütt kizárólag a helyi költségvetésre alapozhatnak, ami alapvetően diszkriminatív, hiszen semmi sem garantálja, hogy a járási székhelyen található regionális intézmény magasabb színvonalú munkát végez, mint a hasonló vidéki létesítmények. Füleken egy igazgatás alá tartozik a városi kultúrház, a könyvtár és a múzeum, mely intézmények a város költségvetéséből 3 250 000 koronában részesülnek, ami elhanyagolható összegnek számít a járási székhely hasonló kulturális intézményeinek költségvetéséhez képest. Ugyanakkor azt is el kell mondani – tette hozzá – hogy ez a támogatási összeg több, mint Fülek teljes évi költségvetésének a 10 százaléka, és kevés település dicsekedhet azzal, hogy a helyi pénzekből ilyen magas arányban részesül. Nemhiába emlegetik Füleket úgy, mint Szlovákia középső részének kulturális és népművészeti bástyáját, hiszen széles e környéken nincs még egy település, ahol annyi műkedvelő csoport és annyi, kultúrával foglalkozó polgári társulás működne, mint éppen Füleken. A pénzosztók nyilván abból indulnak ki, hogy ha ezek a csoportok, társulások mindentől függetlenül működőképesek, akkor fölösleges a számukra újabb pénzeket juttatni.

A nemzetközi kapcsolatokat taglalva Mázik István úgy vélekedett, hogy a szomszédvárhoz, Salgótarjánhoz és környékéhez fűződő kapcsolatok most kiteljesedhetnek, s közelinek véli azt az időpontot, amikor Fülek és Salgótarján összefogásával megvalósulhat régi álmuk, a nógrádi magyar színház megalapítása. Az már biztos, és minden művészegyüttes számára óriási előnyt jelent, hogy a kellékeket és díszleteket nem vonják vámkezelés alá, ami a korábbi határátkelések idején 4-5000 koronás illeték befizetésével járt. A színházi kapcsolatokkal párhuzamosan más művészeti ágazatokban is találkozik Fülek és Salgótarján képviselőinek az elképzelése, hiszen ezen a nyáron közösen szerveznek egy nemzetközi folklórfesztivált, amelyre Franciaországból, Spanyolországból és más európai államokból is érkeznek vendégegyüttesek, mely rendezvény anyagi részét zömében a magyar fél állja. Fülek a városban fellépő együttesek ellátását vállalta magára.

Visszatérve a Zsákszínház tervezett bemutatójának megváltoztatásához, a rendező elárulta, hogy az április 24-én bemutatott Portugált azért választották, mert egyrészt nagyon megtetszett a társulatnak, másrészt pedig átszámolták a Shakespeare-darab várható költségeit és rádöbbentek, hogy a rendelkezésükre álló pénzből nem tudták volna kiállítani sem a kosztümöket, sem pedig a díszleteket, de, mint mondta, most már nem bánják, hogy az Egressy-darab mellett döntöttek.

A Zsákszínház társulatának jelenleg 30 tagja van, s a 25 évvel ezelőtti alapítók közül heten ma is tevékeny tagjai az együttesnek. Ezek az emberek színházat teremtettek egy olyan tájban és olyan közegben, ahol nélkülük az ott élő emberek csak elvétve kerülhettek volna kapcsolatba élő színházzal. Megérdemlik, hogy a magyar kultúrához kötődő emberek szeretettel gondoljanak rájuk, s megérdemelték volna azt is, hogy legalább a jubileumi évadban az érintett alapítványok nagyvonalúbbak legyenek, ha másért nem, hát a látszat kedvéért, hogy tudnak róluk, figyelemmel kísérik és számon tartják 25 éve tartó folyamatos és színvonalában is értékes tevékenységüket.