Csipeszt és pexesót hoz ajándékba a Jézuska

Mindenkinek jutott ajándék a Mikulás kosarábólSzőcs Hajnalka felvételeAz egyik okos tekintetű fiúcska a felnőttekkel is szóba elegyedik, csak a keze áll kifordítva és a járása bizonytalan kissé. Egy másik fiú fél feje kopasz. Egy 18 év körüli barna lány ronggyá tépdesett fél pár szandált rágcsálva járkál fel és alá, néha leül a fal mellé vagy a sarokba, de csak néhány pillanatig marad ott, majd rátelepszik a fűtőtestre. A karácsonyfa alatt felhalmozott ajándékok nem érdeklik, csupán a ronggyá nyűtt fél pár szandál.

Vágsellyén vagyunk, a Fogyatékosok Szlovákiai Szövetségének Krížna utcai központjában, december második szombatján, a Fogyatékos Gyeremekek Társulásának karácsonyi ünnepségén. A jelenlévők jó ismerősként üdvözlik egymást. „Kika! Kika!” – mondogatja boldogan Samko, és próbálja átölelni a szandáldarabbal bíbelődő Kristinát, ő azonban mintha észre sem venné a közeledést. Amikor mindnyájan helyet foglalnak az asztaloknál – kivéve Kristinkát, aki nem hajlandó elhagyni a fűtőtestet –, a klub elnöke, Zuzana Kollárová üdvözli az egybegyűlteket. Megígéri, hogy mindjárt megérkezik a Mikulás, addig pedig süteményt, üdítőt szolgálnak fel.

Néhány perccel később valóban bekopog a Mikulás, azaz Ladislav Košičár, a városi képviselő-testület kulturális és sportbizottságának elnöke. Évek óta ő alakítja a Mikulást, és nemcsak a fogyatékosok klubjában, hanem más városi rendezvényen is. Kosarából édességet osztogat azoknak a gyerekeknek, akik verset mondanak vagy énekelnek, aztán a többieknek is jut a kosárból valami apróság, kiosztotta a nagyobb ajándékcsomagokat és távozott. Amikor civilbe öltözve visszatért, Kollárová elnök asszony kis unokája, a 17 éves Kristinka testvére elé állt: „Tudom ám, hogy te voltál a Mikulás, engem nem tudsz becsapni”.

A klubrendezvények egyik legszorgalmasabb látogatója Eva Jakubcová. Huszonhét éves lányával, Evičkával jár a klubba. „A lányommal sehová nem tudunk elmenni, kikapcsolódni, állandóan otthon vagyunk, esetleg a bérház előtti padra ülünk ki. Itt a klubban otthon érezzük magunkat” – meséli. „Valamikor, amikor a többi gyerek még kicsi volt, meglepetés volt a karácsonyfa. Most már ők is nagyok, Zuzana lányom 25, Mirko fiam 23 éves, jó néhány éve együtt díszítjük a fát. Eva előtt sem titkolózunk, igaz, ő csak nézi, hogyan dolgozunk, segíteni nem tud, de örül.” Eva gyermekbénulással született, örökre gyerek marad. Egy kicsit tud beszélni, és a közeli ismerősöket felismeri, de a kezét nem tudja rendesen használni, mosakodni is csak az édesanyja segítségével tud. „A férjem tizenöt évvel ezelőtt elhagyott bennünket. A másik két gyereknek is nehéz volt a gyerekkora, sokszor kellett a fogyatékos nővérükhöz igazodniuk. A férjem az autót is magával vitte, mi pedig szinte el voltunk vágva a világtól. A beteg lányommal nem járhattunk ki, s miatta a másik kettővel sem mehettem sehová. Idén tavasszal benyújtottam egy kérvényt a szociális osztályra, hogy utaljanak ki egy autót, amivel a fiam vagy a lányom hordhatna minket, de még választ sem kaptam.” Kérésemre Eva asszony a régi családi karácsonyokat is felidézte:

„A gyerekkori karácsonyok vidámak voltak, együtt sütöttünk, készülődtünk és amikor eljött az ideje, a gyerekek bementek a másik szobába, én meg betettem az ajándékaikat a karácsonyfa alá. Aztán engem küldtek ki, és ők tették oda a csomagjaikat. Csöngettem egy csengővel, mintha az angyal járna nálunk, majd mindannyian bementünk a karácsonyfához. Ma már felnőttek a gyerekek, de a szép szokások megmaradtak. A karácsonyfa láttán Evička is tudja, milyen ünnep lesz, csak az időről nincs fogalma. Az ajándékokat sem tudja úgy értékelni, mint egy egészséges gyerekek, de neki is vannak kedvenc játékai. Van egy kis kosara, tele pexesóval, ebből van vagy harmincfajta, mert minden évben erre vár. Színes ruhacsipeszből is van vagy öt csomaggal. Ezekkel egész nap el tud játszani. Reggel sorba rakja a csipeszeket a fal meg a szekrények mellett, hogy ne tapossunk rá, aztán este szépen összeszedi. Olyan kirakójátéka is van, amit ma már nem is gyártanak. Persze képeket nem tud kirakni, de külön sorba tudja rakni a piros, a zöld a kék meg a fekete golyókat, mert a színeket ismeri. Sok más játéka is van, de azokat csak megnézegeti. Van egy babakocsija is játék babával. Azelőtt reggel felültette a babát a kocsiban és betolta a hálószobába, aztán otthagyta egész nap, este meg lefektette a babát és a kocsit megint kitolta a nappaliba. Nagyon kicsi lakásunk van, mindig oda kellett tenni a kocsit, ahol nem zavart. Azóta a babakocsit eltettük a pincébe, de a baba ma is ott van a hálószobában. Evička néha megnézi, be van-e takarva, de fel sem veszi, hogy játsszon vele. A többi babája is dobozokban van a pincében. Hogy mit veszek neki idén? Megint azt, amit évek óta, a ruhacsipeszeket már megvettem, még pexesót kell vennem.” Eva asszonynak és lányának már negyedik éve a Fogyatékos Gyerekek Társulásában rendezett ünnepség jelenti a karácsonyi attrakciót. Az édesanya elbeszélget a többi szülővel, lánya csak ül mellette, és majszolja az édességeket. „Sohasem szokott beszélgetni, mindig csak eszik, mert enni nagyon szeret. De aztán otthon elmondja, hogy nagyon jó volt itt. Egyébként csak egyedül, szűk családi körben töltjük az ünnepeket. Az szüleim meg a közeli rokonaim már nem élnek, a volt férjem családjával nem nagyon tartjuk a kapcsolatot. A távol lakó idős unokanővéremhez meg hiába is akarnánk elmenni, nincs hogyan. Hát ezért örülünk nagyon ennek az itteni karácsonynak a klubban. Olyan ez már, mint egy nagy család, ahol néhány órát jó társaságban jó hangulatban tölthetünk, és senki nem néz furcsán Evičkára, amiért még mindig gyerek.”