Csaknem nyolcvan évet vártak a felújításra

Kassa. 1928 óta most először újították fel a kassai járási tűzoltóság épületét. A műemlék épület rendbetétele csaknem 44 millió koronába került.
A két évig tartó rekonstrukció ellenére a tűzoltóság fennakadások nélkül működött.

1928 óta nem újították felSzűcs Éva felvételeKassa. 1928 óta most először újították fel a kassai járási tűzoltóság épületét. A műemlék épület rendbetétele csaknem 44 millió koronába került.

A két évig tartó rekonstrukció ellenére a tűzoltóság fennakadások nélkül működött. Először a B épület került sorra, melyben a garázsok és a csapatok közös helyiségei vannak, ezt a részt 2005 októberében adták át. Aztán következett az épület többi részének felújítása. A kihasználatlan tetőteret beépítették, öltözőket alakítottak ki benne, a garázsokban modernizálták a kipufogógáz elszívására szolgáló berendezéseket, rendbehozták az aszfaltburkolatot, a mellékhelyiségeket, és kicserélték az összes hálózatot és vezetéket is. Természetesen nem maradt ki az épület homlokzatának rendbetétele sem, és a pihenőhelyiségeket is kellemesebbé varázsolták.

A tervek elkészítésének költségei meghaladták az egymillió koronát, a munkálatokat pedig összesen 42,2 millió koronáért kivitelezte az eperjesi Pehaes vállalat.

A kassai tűzoltósági épület felváltva hol Kassa város, hol az állam tulajdonát képezte, ám 2002-től az utóbbi büszkélkedhet vele.

A ház 1927-ben készült el, a tűzoltók 1928 óta használták, azóta semmilyen komoly átalakításra vagy felújításra nem került sor.

A városban az első kísérlet egy önkéntes tűzoltócsapat létrehozására már a középkorban megtörtént, Kassán ugyanis kétszer is hatalmas tűzvész pusztított, egyszer a lőportorony is felrobbant. Az első hivatásos tűzoltó-egyesület a városban 1872-ben alakult meg. Jelenleg a tűzesetek száma csökkenő tendenciát mutat, de egyre gyakoribb a tűzoltók bevetése az egyéb katasztrófáknál és baleseteknél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?