Csak egy osztályt nyithat a szakközépiskola

Nyitra/BátorkesziMásodik nekifutásra sem sikerült módosítaniuk az MKP-s megyei képviselőknek azt a beterjesztett határozati javaslatot, amely a Nyitra megye területén működő középiskolák első osztályaink számát szabályozza a következő tanévben.

Nyitra/Bátorkeszi

Második nekifutásra sem sikerült módosítaniuk az MKP-s megyei képviselőknek azt a beterjesztett határozati javaslatot, amely a Nyitra megye területén működő középiskolák első osztályaink számát szabályozza a következő tanévben. A Bátorkeszi Magán Szakközépiskolának a megye csak egy első osztály indítását engedélyezte a kért kettő helyett.

Miután az október 24-i rendes ülésen nem született döntés, soron kívüli testületi ülésen tárgyalta az anyagot a megyei önkormányzat; az osztályok számát szabályozó általános érvényű rendeletet ugyanis a törvény értelmében minden évben október 31-ig el kell fogadni.

„Bár a többség ezúttal sem támogatta frakciónk módosító javaslatát, az általános érvényű rendeletet végül több képviselőnk megszavazta, így lett meg a szükséges háromötödös támogatás – nyilatkozta lapunknak Farkas Iván, az Magyar Közösség Pártjának frakcióvezetője. – Az anyag valamennyi, megyei fenntartású középiskolát érinti. A bátorkeszi iskolát kivéve a többi megkapta a kért osztályokat és nekünk azokra is tekintettel kellett lennünk.” A frakcióvezető tájékoztatása szerint a hivatal arra hivatkozva nem javasolta két első osztály – egy érettségivel végződő és egy szakmunkásképző – nyitását, mivel a tanfelügyelet ellenőrzése több hiányosságot feltárt. „Ígéretet kaptunk viszont arra a megyei hivataltól, hogy ha az iskola kiküszöböli ezeket a hiányosságokat, akkor jövőre engedélyezni lehetne két első osztály indítását” – tette hozzá Farkas Iván.

Mivel a bátorkeszi iskola még nem kapta meg a megyétől a hivatalos értesítést, ezért Berényi Renáta, az iskola üzemeltetője nem kommentálta a döntést. Más, az iskolához közeli forrásból úgy értesültünk, hogy a tanfelügyelet által kifogásolt hiányosságokat az iskola augusztus 31-ig kiküszöbölte, tehát ez nem lehetett volna indok az osztályok számának korlátozására. Egyesek inkább konkurenciaharcot látnak a megyei döntés mögött. A két első osztály indítása ugyanakkor már csak azért is indokolt lenne, mert a hotelakadémia és a marketingszakot magyar nyelven máshol nem oktatják a környéken, és van érdeklődés ezek iránt. Értesüléseink szerint az iskola vezetése keresi a megoldást.

A 2017/2018-as tanévben Nyitra megye középiskoláiban összesen 258 első osztály nyílhat, ebből 53 gimnáziumi, 201 szakközépiskolai, illetve szakmunkásképző, valamint 4 konzervatóriumi osztály.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?