Csak az albán kultúra „szegényebb”

Királyhelmec. Dohányos Róbert, a Kulturális Minisztérium Kisebbségi Kultúrák Főosztályának vezetője és Köteles László parlamenti képviselő a helyi városháza kistermében Ung-vidéki és bodrogközi magyar kulturális szervezetek képviselőivel találkozott.

A főosztályvezető a tárcát érintő tervezett változásokról is beszámolt. Szabó Bernadett felvételeKirályhelmec. Dohányos Róbert, a Kulturális Minisztérium Kisebbségi Kultúrák Főosztályának vezetője és Köteles László parlamenti képviselő a helyi városháza kistermében Ung-vidéki és bodrogközi magyar kulturális szervezetek képviselőivel találkozott. Dohányos Róbert elmondta, tudatában van annak, hogy a régióban tevékenykedő szervezetek zavartalan működéséhez a jelenleginél jóval nagyobb anyagi támogatásra volna szükség, ám a tárca anyagi lehetőségei igencsak korlátozottak. Szlovákiában a kulturális minisztérium a legkisebb (évi 3 milliárd korona) költségvetéssel működő tárca, s az állam a nemzeti össztermék alig 0,4 százalékát fordítja a kultúra támogatására. Ennél kevesebbet erre a célra csak egyetlen európai országban, Albániában költenek. A kisebbségekre mindössze 80 millió korona jut, s ez az összeg már évek óta nem emelkedik. A pályázati rendszerekről szólva elmondta, a támogatások odaítélésénél igyekeznek a hátrányos helyzetű régiókat előnyben részesíteni. A főosztályvezető azonban azt is hangsúlyozta, hogy a Bodrogközből és az Ung-vidékről kevesebb pályázat érkezik hozzájuk, mint az ország más régióiból. A közelmúltban sok helyi szervezet olyan rendezvényre is támogatást kért, amelynek finanszírozása nem állt módjukban. A kulturális szervezetek képviselői általában nehezményezik, hogy bár a pályázatokat november végéig kell beadniuk, a kért támogatások csak augusztusban érkeznek meg. Ez a rendszer a kis költségvetéssel működő társulásokat nagyon nehéz helyzetbe hozza, sokszor a rendezvény megszervezését is kétségessé teszi.

Rinkács Sándor, a Ticce Bodrogközi és Ung-vidéki Alkotók Társaságának elnöke nehezményezte, hogy a szervezet 2002 óta nem kapott semmilyen támogatást. Mivel ezt követően a társaságnál különböző személyi és szervezeti változások voltak, az elszámolásukat késve juttatták el a tárcához. Dohányos Róbert válaszában elmondta, a jelenleg érvényben lévő előírások szerint az a szervezet, amely nem tartotta be az elszámolási határidőt, automatikusan kiesik a támogatási rendszerből. A főosztályvezető ezért arra biztatta a megjelenteket, hogy a kérelem benyújtása előtt figyelmesen olvassák el a pályázati feltételeket, hogy aztán a jövőben ne kelljen támogatásra érdemes kezdeményezéseket formai hiba miatt elutasítaniuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?