Célegyenesben a versenyzők

Kassa. Holnap eldől, hogy a kilenc induló közül melyik két város kerül az Európa Kulturális Fővárosa 2013 cím elnyeréséért folyó verseny szlovákiai döntőjébe.

Kassa. Holnap eldől, hogy a kilenc induló közül melyik két város kerül az Európa Kulturális Fővárosa 2013 cím elnyeréséért folyó verseny szlovákiai döntőjébe. Ma egy tizenhárom tagú nemzetközi bírálóbizottság előtt mutatják be terveiket a városok Pozsonyban, a továbbjutók közül pedig jövő év augusztusában győz a jobbik.

Kassa pályázatán több mint száz szakember dolgozott, a művészek, történészek, városrendezők, a kultúra és az idegenforgalom különböző területein tevékenykedők mellett marketingesek és kommunikációs szakemberek is, mivel a cím elnyerése komplex feladatok elé állítja a városokat. Kassán ez év januárjától mintegy ötven különböző kulturális esemény plakátján díszelgett a pályázat emblémája, ezek felét hagyományos, évente megrendezésre kerülő akciók tették ki, a többi rendezvény pedig vadonatúj kezdeményezés volt.

Marek Kolarčík, a pályázat fő koordinátora szerint az interaktivitás, kultúrából kiinduló kommunikáció a legfontosabb; az, hogy az emberek életük részének tekintsék a kultúrát. Ezért kapta a pályázat az „Interface – A találkozási pont” címet.

Győzelem esetén a szervezők nívós nemzetközi kulturális eseményeket és új, többféle műfajú rendezvények befogadására alkalmas helyszíneket ígérnek. Rendhagyó, különleges kulturális objektummal Kassa eddig egyáltalán nem büszkélkedhet, tavaly azonban egy alternatív művészeti központ csapatával közösen szemeltek ki e célra egy üresen álló laktanyát. Az agilis fiatalok „kultúrparadicsomot” álmodtak a Rastislav utcai egykori katonai objektumba, a szeptemberi megnyitót követően azonban anyagiak hiányában csupán néhány rendezvény zajlott a helyszínen, amely alapos felújításra vár. A kaszárnya több épületből áll, és hatalmas kert tartozik hozzá, amely tavaszi és nyári rendezvényekre kiválóan alkalmas. Ennél is merészebb tervnek tűnik a Kultúra Vára elnevezésű projekt, amelynek kitalálói a város fölött magasodó egykori bankói magnezitbánya épületeit szeretnék alkalmassá tenni koncertek, diszkók, rendhagyó teret igénylő kiállítások megrendezésére. A legtöbb európai nagyvárosban évek óta sikerrel alakítják kultúrközponttá az elhagyatott ipari csarnokokat. Kassán ilyesmire eddig nem volt példa, miközben a fiatalok számára a város kevés programot kínál.

A szervezők az év folyamán fáradhatatlanul propagálták a nagyszabású kezdeményezést, hogy a kassai polgárok is a magukénak érezzék ezt a törekvést. A győzelem érdekében bevetett konkrét ötletek zöme azonban az utolsó pillanatig titkos maradt. „Mivel versenyről van szó, nem szívesen terítenénk ki lapjainkat a többi pályázó szlovákiai város előtt” – magyarázta Marek Kolarčík.

Mennyibe kerül a „főváros”?

A pályázatban szereplő beruházások és rendezvények költségei elérik a 2,5 milliárd koronát. Csak a szabadtéri színpad tervezett befedése 110 milliót emésztene fel, ugyanennyibe kerülne a kaszárnya helyén létesülő kultúrpark, a bankói bányaépületek átalakítása pedig 130 milliós költséggel járna. Mintegy 50 milliót szánnának a Mesterségek utcájának felújítására, amelyet annak idején még Rudolf Schuster főpolgármester kezdeményezett, ám a merész terv a kilencvenes évek közepén csak részben valósult meg. A helyi önkormányzat félmilliárddal kíván beszállni a projektbe, a megyei önkormányzat pedig 340 millióval támogatja a kezdeményezést. Győzelem esetén egymilliárd korona érkezne uniós forrásból, a fennmaradó összeget pedig az államkasszából kapná a város. Marek Kolarčík esélyesnek tartja a pályázatot, szerinte Kassa legnagyobb vetélytársai Nyitra, Eperjes és Besztercebánya lehet. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?