Buzgó hittel és hálából állított út menti feszületek történetei

Három járás határában barangolva néhány alig észrevehető, egyesek számára talán jelentéktelennek tűnő emlékhelyet kerestünk fel. Alkonyatkor mécsest helyeznek a keresztek lábához az emlékezők, tavasz érkeztével a férfiak kitisztítják a környéket a gyomtól, majd lekaszálják az első füvet. Ünnepnapokon lemossák, friss virággal díszítik fel az asszonyok.

Erdők, mezők védelmében

„Mindenható Istenünk, kérünk védd erdeinket és mezeinket”

– áll azon a feszületen, amit a komáromi járásbeli Naszvad határában találunk. Az emlékhelyet az elhunyt vadászok tiszteletére hozta létre a helyi Agrorent Részvénytársaság. A feszület lábánál a vadászok és erdészek védőszentje, Szent Hubertusz szobra látható egy őzbakkal. A téli csapadékos időjárás miatt a szántóföldek egy része még mindig víz alatt van, a kisebb tó méretű vízfelületen hattyúk úszkálnak. Néhány hete még jéghokizó fiataloktól volt hangos a határ. Mintha már a böjti szelek időszakát élnénk, lucskos a határ, egyre türelmetlenebbül várja az újjászületést. Nem minden útszéli keresztet lehet csak úgy, egyszerűen megközelíteni, mert az egyre forgalmasabb főutak mentén alig akad lehetőségünk arra, hogy gépkocsival megálljunk az útszélen. Időnként hangos dudálással reagálnak a sofőrök arra, hogy le akarunk állni, holott jó előre jeleztük a szándékunkat. Az út mentén álló keresztek fából, vagy kőből épültek, de akadnak pléhből és bádogból készültek is egy-egy tanya, major, vagy régi birtok mezsgyéjén. A keresztények számára megpihenni, imádkozni az ilyen útszéli keresztnél egyúttal azt is jelentette, hogy dologidőben sem feledkeztek meg a hitükről és a mindenhatótól kértek erőt, kitartást a fizikai munka elvégzéséhez.

„Itt vágj, itt zaklass, csak az örökkévalóságban irgalmazz”

– mondogatta apai nagyanyám. Valahányszor elindultunk hozzá kerékpáron a közeli városból, mi is mindig megálltunk, hogy a szomjunkat oltsuk egy útszéli feszületnél. Testben és lélekben megerősödve folytattuk a még előttünk álló utat. A Gútához közeli Ifjúságfalva határában, a Negyed felé vezető úton egy fából készült kereszt mellett állunk meg, öntöttvasból készült a feszülete. Itt, a közeli temetőnél nyugodtan meg lehet állni, leparkolni, majd visszafordulni a Vág menti városba. A fellelhető írásos feljegyzések szerint a kovácsoltvas kerítéssel védett útszéli keresztet 1995-ben újította fel Angyal Titusz helyi művészeti kovácsmester. A keresztet 1934-ben állítatta Molnár Mihály kocsmáros és felesége Nagy Jolán. Tették ezt hálájuk jeléül, amiért meggyógyult a fiuk. A temetőhöz közeli útszéli kereszt környéke rendezett, tiszta, mutatós. A betonút melletti vízelvezető árkon át takaros fapalló vezet. Ezen a helyen még inkább megtapasztaljuk, hogy a kereszt a kezdet és a vég, a magasság és a mélység szimbóluma. Ha valami baj van, az ember félelme nem ismer határokat, védtelenné, kiszolgáltatottá válik és fohászkodik. Ha jó történik, az ember hálája az egekig ér.

Tizenöt útszéli kereszt

A kereszteket régen és ma is a lányok, asszonyok gondozták. Érsekújvárban az idősebbektől megtudtuk, hogy ha már nem bírja a lábuk a gyaloglást, a szentmisén való részvétel helyett a legközelebbi keresztnél, kis kápolnánál imádkoznak a szeretteikért. Ez számukra a béke kis szigete, ezért tavasztól őszig gondoskodnak a virágdíszekről. Ha Naszvad irányából, Kamocsán keresztül indulunk Érsekújvárba, a gázművek épületénél látható egy ilyen kovácsoltvas kerítéssel körbevett kőkereszt. A keresztet 1850-ben Príhoda Mihály állítatta, majd Csaraba József 1894-ben felújította. A feszület az érsekújvári értéktárban lelt bejegyzés szerint az egykori kivégzőhelyen áll. A történelmi városközpont felé haladva a Gúg és a Jeruzsálem utcai kereszteződésénél van egy keresztről elnevezett kocsma. Annak közvetlen szomszédságában áll az útszéli feszület, amelyet szintén eredeti vaskerítés vesz körül. A feljegyzések szerint a Kudlik ház előtt emelte a keresztet Tarics Ferenc, Décsi Ferenc és Ecse László 1779-ben, majd 2002-ben felújították. A város területén összesen 15 útszéli, illetve emlékkereszt áll. Egy 2010-es sasvári zarándoklatról szóló írásban, amit a helyi lapban találtunk úgy olvasható, hogy a fogadalmi zarándoklatra indulók mindig megálltak egy bizonyos útszéli kápolnánál, melyet a Nyitrai út 7-es szám alatt találunk. „1810. május 9-én délután kigyulladt az egykori Kiss János háza. Az erős szél az egész belvárost lángra lobbantotta. 216 ház és portája, a város valamennyi középülete és a templom is leégett. A nincstelenné, földönfutóvá vált kétségbeesett emberek Istennél kerestek vigaszt. 1810 óta az érsekújváriak fogadalmi zarándoklaton vettek részt május első vasárnapján a városért, hálájuk jeléül, hogy a tűzvész ellenére megmenekültek és életben maradtak. A sasvári Hétfájdalmú Szűz Mária kegyszobra 1900-ből való. Eddig a kegyszoborig kísérték a Sasvárra induló zarándokokat a helyi lakosok, és állítólag itt is fogadták őket hazaérkezéskor. A lakosok számon tartják ezeket az emlékhelyeket. Ezért is döntött úgy a Háromhidakon Túl társulás, hogy a Blaskovics Katalin által 1801-ben állíttatott, egyszer már áthelyezett kőkeresztet felújítják. A Surányi úton lévő feszület darabjaira omlott, majd az árokból eltűnt a kereszt és a talapzat is. A megmaradt kövekből és az összegyűjtött adományokból 2019-ben ismét felállították és felszentelték az útszéli keresztet.

Ismeretlen emlékhelyek

Ha Vágfarkasd irányából érkezünk Vágsellyére, a főút mentén kis Mária szoborra bukkanunk a főútnál. A városban élő Bakoš család állítatta, később 1998-ban felújították. A helységnévtáblán túl, az első lakóházaknál találjuk Szent Vendel szobrát, amit Fekete József állíttatott. A következő felirat díszíti: „Az Istennek dicsőségére és Szent Vendel tiszteletére, nemes Fekete József és nője Pirk Anna 1844 évben”. A vágsellyei családi kápolnában, melyet Feketeházy Domonkos és apósa, a szobrot állító Fekete József építettek nyugszik Feketeházy János mérnök, jeles hídtervező. Isten dicsőségére állíttatott egy másik útszéli keresztet is Baluska Miklós deáki gazda és neje Hlavati Katalin 1913-ban. „Éjelben fogsz győzni 313” felirattal. A Vág menti Szímőn, amelyhez Gúg település tartozik, különös történetet hallottunk az útszéli kereszt kapcsán. Priskin Magdolna nyugalmazott pedagógusnak, helyi értékmegőrzőnek mutattuk meg elsőként a keresztről készült felvételünket. „Igy szerette Isten a világot magát adta érettünk hogy üdvözüljünk általa. Madarász Ignácz és neje Szapu Szalome 1934” - ezzel a felirattal látták el a feszületet. Priskin Magdolna elmondta, Szímő szakrális emlékére már régóta szeretett volna rámutatni, de sem az öreg plébánián megmentett iratok, sem a krónika nem ír róla. „A régi vizitációk aprólékosan írnak Gúgról, mint Szímőnek adományozott területről, a kápolnáról és a lakosokról, de ez a kőkereszt nincs említve. Igaz, még 3 láda dokumentum nincs átválogatva, sajnos most egyedül dolgozom és nagyon igényes munka, már maga a tisztítás is, hiszen a földön hevertek az írások. Édesanyám mesélte, de ez nem biztos, hogy így van, hogy a közelben van egy tengerszem. Egyszer régen egy embernek megvadultak a lovai, és szekerével belehajtott a vízbe, az elnyelte őket kocsistul, lovastul. Az emberek azt beszélték, hogy a hozzátartozók emléket állítottak ezen a helyen. De lehetséges, hogy ez csak szóbeszéd” – tudtuk meg Priskin Magdolnától. A tengerszem azonban létezik, ott van a fák között. A legendát néhányan a közeli Andódról is megerősítették, amikor a feszületről kérdezősködtünk, holott nem árultunk el nekik semmit arról, amit Magdikától hallottunk. Szímő központjában, a Kamocsára kanyarodó főútnál is található egy útszéli feszület, erről Priskin Magdolna elmondta, hogy 1887. július 10-én alapították. Állítatta Borka István és Burai Anna, de nem lehet tudni, hogy minek a tiszteletére. Bizonyára sokunkat érdekelne egy-egy közelünkben lévő útszéli feszület története. Kit milyen életesemény, hitbéli élmény késztetett arra, hogy ilyen módon dicsőítse az urat. Ne tartson bennünket vissza a szeles, szeszélyes időjárás sem attól, hogy felkeressük a közelünkben lévő kegyhelyeket. Álljunk meg egy-egy útszéli feszületnél, és csendesen emlékezzünk azokra, akik ilyen módon vallották meg a hitüket és erősítettek meg hitben másokat.