Buszjárat indul Nagymegyer és Győr között

Nagymegyer |

<p>Új autóbuszjárat indul hamarosan Nagymegyer és Győr között. A buszokat csütörtökön adták át ünnepélyesen Nagymegyeren, a működtetési engedélyt is ezen a napon kapták meg a nemzetközi járatra. A menetrend kész, a járat 10 napon belül indul.</p>

A Nagymegyer–Győr menetrendszerű retúr buszjárat kialakítása az idegenforgalom és a foglalkoztatottság támogatása céljából projektet a Magyarország–Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 keretében Nagymegyer önkormányzata a magyarországi Győrrel közösen valósította meg. A projekt célja az volt, hogy az egymáshoz aránylag közel fekvő két települést tömegközlekedéssel is összekössék, segítve ezzel a diákok és munkavállalók ingázását, és nem utolsó sorban a turizmust is növeljék általa.

Az átadón részt vett Simon Róbert Balázs magyarországi országgyűlési képviselő, Győr volt alpolgármestere, aki Néveri Sándorral, Nagymegyer polgármesterével közösen tájékoztatott az autóbuszokról. A projekt 2013 májusában indult, összköltsége közel 460 000 euró, ennek 95 százalékát támogatásból fedezik. A menetrend egyelőre ideiglenes, májusig – a pályázati időszak lejártáig – így közlekednek majd a buszok, de az önkormányzatok folyamatosan felmérik a lakosság igényeit, ezek alapján alakítják az időpontokat. A két autóbusz hétköznap naponta hatszor, hétvégenként négyszer indul mindkét városból. Nagymegyerről 6.25-kor, 8.20-kor, 9.45-kor, 11.45-kor, 13.50-kor és 15.55-kor indul az autóbusz, a menetidő 55 perc. A busz megáll Csilizradványon, Balonyon, Medvén, valamint a határ túloldalán, Vámosszabadin is.

Az engedélyeztetési folyamat sokkal több időt vett igénybe, mint azt a projektpartnerek feltételezték, de 10–12 napon belül elindul a próbaüzem. A pályázat keretében még közel két és fél évig tudják működtetni a buszokat, ez alatt kell fenntarthatóvá tenni a járatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?