Büntetéssel kényszerítik imádkozásra a fiatalokat egy gyermekotthonban

Furcsa vallási gyakorlatokat tartanak az egyik nagyszombati állami nevelőintézetben.

Az ott dolgozók szerint a bentlakók az igazgató utasítására naponta többször is kötelesek imádkozni és templomba járni. A helyiségeket reggelente szenteltvízzel locsolják meg, a gyerekek pedig keresztet kapnak a homlokukra.

A személyzetnek és a hivatásos nevelőknek nem tetszik a Gyermekek és Családok Központjának vallási gyakorlata, ezért úgy döntöttek, hogy felszólalnak ellenük.

Idén Horvátországba mentek zarándokútra, ahol a 6 éves gyerekek mezítláb gyalogoltak a sziklákon a tikkasztó hőségben. Ez volt az egész napos programjuk, amely alatt nem is pihenhettek. 

Az egyik alkalmazott büntetőfeljelentést tett a gyakorlattal kapcsolatban, a vizsgálatok még zajlanak.

(markíza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?