Év végéhez közeledve a Szlovák Statisztikai Hivatal is közzétette szokásos múlt évi (2015) összegzését.NyitraAz idei évre vonatkozóan még nincsenek adatok. Az éves öszszegzésből kiderült, hogy 2015-ben Nyitra megyében az elmúlt évhez viszonyítva 10,5 százalékkal csökkent a bűnözés mértéke.
Bűnözés és tűzesetek Nyitra megyében
Év végéhez közeledve a Szlovák Statisztikai Hivatal is közzétette szokásos múlt évi (2015) összegzését.
Nyitra
Az idei évre vonatkozóan még nincsenek adatok. Az éves öszszegzésből kiderült, hogy 2015-ben Nyitra megyében az elmúlt évhez viszonyítva 10,5 százalékkal csökkent a bűnözés mértéke. A bűnesetek száma azonban még így is meghaladja a 8 ezret. A 2015-ben elkövetett 8255 bűncselekményekből 735 volt erőszakkal elkövetett bűntett. Az erőszakos bűnesetekből 260 szándékosan elkövetett testi sértés volt.
A hivatalos adatok szerint 7 gyilkosságot és 8 nemi erőszakot követtek el. Az év során 2735 vagyon elleni bűncselekmény történt. Ezek jelentős része (713 eset) betöréses lopás volt.
A tűzesetek száma 2015-ben az elmúlt évhez viszonyítva emelkedett. Nyitra megyében 1071 tűzeset volt, ami 137-tel több, mint az előző évben. A tüzekben 12 ember lelte halálát, 33-an súlyosan megsérültek. A tüzek okozta kár értéke elérte a 2,5 millió eurót. (guzsu, sme.sk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.