Búcsú Poznán Éva pedagógustól

<p>Egy újabb volt Duna utcás pedagógus indult el az örökkévalóság útján. Poznán Alfrédné Ádám Éva 1961-től 1993-ig, nyugdíjba vonulásáig volt iskolánk biológia&ndash;kémia szakos pedagógusa.&nbsp;</p>

A pozsonyi Duna utcai iskola alapozó nemzedékének volt tagja, annak a generációnak, amely a hazai magyar iskolák első képzett, diplomás csapatát alkotta. Ez a generáció alapozta meg azt az intézményes keretet, amely a mai napig meghatározza az iskola szellemiségét és színvonalát. Diákok százait oktatta, sokan választották közülük a pedagóguspályát, első diákjai lassan már nyugdíjba készülnek. Poznán Éva tanító néni ott él diákjai és kollégái emlékeiben, nemcsak az oktató-nevelő munka, valamint a tanulmányi versenyek révén, hanem a kirándulások, táborok, természetjárás minden megélt pillanata által. Az emlékeken túl megmarad az üzenet: minden kicsi fűszálban, virágban, minden tájban megtalálni a Teremtő csodálatos munkáját, s végül megtalálni a legcsodálatosabbat, az embert. Éva néni nemzedékével együtt ma is jelen van az iskolában, hiszen vagyunk még páran a tantestületben, akikkel együtt dolgozott, szeretettel és tisztelettel emlékezünk szeretetteljes szigorára, emberségére, kedves mosolyára, segítőkészségére. Munkájában jelen volt az a református lelkészi családból való indíttatás és természettudományos műveltség, melyet diákjainak közvetített, s mellyel megteremtette a tudás és a hit törékeny, mégis erős harmóniáját.

A pozsonyi Duna utcai Alapiskola és Gimnázium minden pedagógusa, volt pedagógusa és diákok százai nevében mondok köszönetet a közösségünkért végzett munkájáért, fáradozásáért, az elkötelezettségért, mindazért, amit számunkra örökül hagyott.

Morvay Katalin igazgató

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?