Búcsú a Múltunk Emlékeitől

A Csemadok égisze alatt megjelenő lapunk A Hét, közel négy évtizeden át volt a magyar kultúra zászlóvivője. Megjelenése (1956. december 2.) után majdnem minden magyar család asztalára, a mindennapi kenyér mellé eljutott képes hetilapunk. Megszűnését (1995. április 28.) megelőzően – amikor már végveszélybe került a lap – még mindig reménykedtek az olvasói, hogy meg lehet menteni a teljes pusztulástól. Hiszen voltak nehéz helyzetek, de a hetilapnak azok ellenére is sikerült talpon maradnia. Sőt, akadtak, akik ama gyászos áprilisi nap után is bizakodtak: az állapot csak átmeneti, és A Hét megújulva újra az olvasók asztalára kerül...

Sajnos, nem úgy történt közel tizenkét esztendő elmúltával – noha történtek nemes próbálkozások – síri csönd van A Hét körül. Az idő múlásával, a régi olvasók távozásával az újabb generációk kezdik elfelejteni. Lacza Tihamér, a lap főszerkesztője e szavakkal búcsúzott olvasóitól: „Arra kérek mindenkit, hogy tartson meg bennünket emlékezetében. Nem csupán rajtunk múlott, hogy erőnkből csak ennyire futotta.”

A fentiek és a lapkiadás, de főként a lapterjesztés nehézségeinek ismeretében bizony elcsodálkoztam, amikor Szénássy Árpád, a komáromi KT Kiadó igazgatója nagy lelkesedéssel ecsetelte előttem egy új lap, a Múltunk Emlékei kiadásának gondolatát és terveit. Figyelmeztettem egy lap megjelentetésével és főként fenntartásával kapcsolatos nehézségekre, szavaimat mosolyogva hárította el. „Egyelőre havilap lesz a Múltunk Emlékei, honismereti, műemlékvédelmi és turisztikai magazin” – mondta határozottan.

Végül a lap 2002. augusztusában megjelent, színes borítóval és gazdag tartalommal. Halász Péter, a Honismereti Szövetség elnöke köszöntőjének lelkesítő sorait imigyen zárta: „Legyen a Múltunk Emlékei magazin, a felvidéki magyarság rangos honismereti műhelye.”

A Múltunk Emlékei első számának megjelenése előtt Szénássy Árpád alaposan felmérte a helyzetet, tárgyalt ismert felvidéki tollforgatókkal, és olyan lapot szándékozott létrehozni, amely elsősorban történelmi, honismereti, kultúrtörténeti hagyományaink ismertetésével szólni szándékozott a felnövekvő nemzedékhez is ...

Az első szám szerzői között találjuk Csáky Károlyt, Petrovay R. Sándort, Szénássy Árpádot, Szénássy Zoltánt, Benyák Máriát, Tököly Gábort, Bartal Máriát és másokat. Később ők alkották az állandó munkatársi kört, de hamarosan a tudósítók, írók gárdája is bővült. Közülük néhányat a hitelesség kedvéért megemlítenék minden rangsorolás nélkül: Baksa Péter, Bogoly János, Budai Ernő, Böszörményi László, Csütörtöki László, Danis Ferenc, Juhos Melinda, Kiss László, Kováts József, Szilágyi László, Vágvölgyi Szilárd, Danter Izabella, Dobi Géza, Tipary László, Császárné Varga Zsuzsanna, Priskin Magdolna, Mucha Pál, Cseh Gizella, Koczó István, Jakab István, Dikácz Zsuzsanna, Miriák Ferenc, Sztrecskó Rudolf, Gerendás Lajos, Solmoši Márta, Borka Mária, Kulcsár Zs Zsuzsanna, Pénzes Tímea, Polgári László, Patay Péter, Stollmann András, Puntigán József. Voltak magyarországi szerzők is, akik érdemesnek tartották a lapban publikálni.

A lapban legalább negyedévente egyszer megjelent a Magyar Panteon rovat, amelyben régi temetőkben porladó hősöket, tudósokat, néhai nemes lelkű embereket mutattak be az olvasóknak. Sokszor a már feledésbe ment történelmi emlékek felderítése volt a cél...

A lapgazda Szénássy Árpád fontosnak tartotta az olvasókkal való találkozást, munkatársaival állandóan járta a vidéket, Dél-Szlovákia magyarlakta településeit. Egy-egy találkozó élményszámba ment, mert az olvasókkal folytatott beszélgetés újabb ötleteket adott a tartalom gazdagításával kapcsolatban. A vendégjárás során például a Zoboralján született a gondolat, hogy feldolgozzák az Orbán-napi hagyományokat és szakrális emlékekkel kapcsolatos ismereteket. Ez megvalósult, a Múltunk Emlékei 2005. májusi számának színes belső és külső oldalain láthattuk a zoboralji Szent Orbán-emlékeket, a lapban pedig olvashattuk az ünnepi zsolozsmákat és népi hagyományokat, szokásokat. Talán mondanunk sem kell, hogy Zoboralján azok után nőtt az érdeklődés a lap iránt ...

A lévai találkozó is emlékezetes maradt. A vendéglátók – Sándor Károly református lelkésszel, történésszel az élen – úgy döntöttek: ha a múltidéző során az Árpád-kori templomokról készült lexikonról is szó lesz, akkor egy ilyen helyszínen találkoznak a KT Kiadó munkatársaival és a Múltunk Emlékei szerkesztőivel, tudósítóival. ĺgy aztán a hontvarsányi Árpád-kori templomban – amely évszázadok óta a református hívőké – tartják meg a találkozót. A templom nagyon jó állapotban van, a tetőt a közelmúltban cserélték ki fazsindelyesre, hátravan még a külső falak konzerválása. A hontvarsányi templomban összegyűlt érdeklődőktől megtudhattuk, szívükön viselik templomuk sorsát, és mindent megtesznek azért, hogy a még hátralévő munkálatok mielőbb befejeződjenek. Igaz, egy templomon folyamatosan akad tennivaló...

A lap képviselői jártak még Ipolyságon és Zselízen is, ahol az irodalmi kávéházban találkoztak az olvasókkal. Gyönyörű, októberi délután volt. Sajnos, a zselízi találkozó volt az utolsó Szénássy Árpád életében. Akkor még lelkesen beszélt a tervekről, elképzelésekről, az ifjúságot érdeklő rovatról, ám a könyvkiadó, a Magyar Kultúra Lovagja elképzelései megvalósulását már nem érhette meg. Közbeszólt a váratlan és keserű valóság: 2005 decemberében elhunyt.

A Múltunk Emlékei még tartotta magát egy esztendeig, de öt évfolyam után 2006 decemberében jelent meg az utolsó száma. Utólag talán még annyit, hogy a lapnak nem tett jót a főszerkesztők (B. Bartal Mária, Szénássy Árpád, Kulcsár Sz. Zsuzsanna, Benyák Mária és Cseh Gizella) rotációja, mert azok az elképzelések sínylették meg, amelyeket Szénássy Árpád között ki célul, és amelyekről Halász Péter üzenete szólt.