Tornalja. Mintegy háromszáz, elsősorban szépirodalmi könyvvel bővült a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tannyelvű Alapiskola könyvtára a budapesti Hármashalom Alapítványnak köszönhetően.
Bővült az iskola könyvtára
Mint azt Nagy Katalin, az iskola igazgatóhelyettese elmondta, nagyon megörültek a könyveknek, annál is inkább, mert ezekben a hónapokban – köszönhetően elsősorban a határon túli magyar iskolásoknak járó magyarországi támogatásnak – hosszú évek óta először sikerült fejleszteni az iskolai könyvtárat, beleértve ebbe úgy az ifjúsági részleget, mint a pedagógiai és szakkönyvtárat is. „Több hazai magyar kiadótól is rendeltünk könyveket, Magyarországon pedig mintegy félmillió forint értékben vásároltunk” – mondta Nagy Katalin. Elmondta továbbá, meglátása szerint ismét kezd „divatba jönni” az olvasás a diákok körében, s a pedagógusok is kifejezetten igénylik a szakkönyveket. „Az a meglátásom, lassan kezd lecsendesedni ez a nagy video- és számítógépláz, mivel ha máshol nem is, az iskolákban már találkozhatnak ezekkel az eszközökkel a gyerekek. Mint gyakorló pedagógus és mint szülő is látom, hogy a gyerekek rájönnek, egészen más egy-egy regényt, könyvet elolvasni, amikor az ember saját maga képzeli el a szereplőket, az egyes helyszíneket, a cselekményt, mint ugyanezt megnézni a moziban vagy a televízióban, s ez számomra kifejezetten örömteli változás” – mondta végezetül a tornaljai alapiskola igazgatóhelyettese, Nagy Katalin. (pusko)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.