Bővítik az idősek otthonát Somorján

kápolna Somorja
Somorja |

Bővítik az Ambrózia idősek otthonát. Lebontották a régi épületet, ennek helyén lesz az új épületszárny. Felmerült a kérdés, mi lesz a kápolnával, amely a lebontott épület végén áll.
 

„Habár a műemlékek jegyzékében nem szerepel, a város számára fontos építészeti emlék. Ezért úgy döntöttünk, hogy megmentjük” – mondta Faragó Zoltán önkormányzati képviselő.

Szakemberek bevonásával szeretnének komplex felújítási tervet kidolgozni. A kápolna falai átnedvesedtek, födémszerkezete megromlott, statikai állapota nem biztonságos. A belső tér és a berendezés is teljes restaurálást igényel, néhány részét már el is szállították.

„Az oltár a sastíni bazilika oltárának a mása” – mondta Bodó Anna, az Ambrózia nyugdíjasotthon igazgatója, és hozzátette, nagyon örül a kezdeményezésnek.

A felújítás után a kápolna az otthon szerves részévé válhat. A főbejárat ugyan a Fűzfa utcából nyílik, de van egy oldalsó kapuja is, az otthon felé, ezt mindenképpen szeretnék megtartani. Most folyik a szakvélemények begyűjtése, amelyek alapján az elsődleges terveket Jávorka Tamás somorjai építész fogja elkészíteni. Ezután következik a költségvetés elkészítése, majd a pályázat kiírása. Ha minden jól megy, három éven belül teljes szépségében pompázhat a Fűzfa utcai kápolna a hozzáépített új pavilonnal együtt.

Somogyi Katalin

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?