Bővítette volna jogosítványát, de csaknem korlátozás lett belőle

Komárom |

<p>Egy komáromi olvasónk jogosítványának cseréjénél egy, véleménye szerint értelmetlen törvényi korlátozással szembesült. &bdquo;Több mint húsz éve van jogosítványom, nemcsak személyautóra, hanem traktorra és tehergépkocsira is. Nyár elején szerettem volna bővíteni nagymotorra, letettem a vizsgát és új jogosítványért folyamodtam.</p>

Ekkor tájékoztattak a közlekedésrendészeten arról, hogy a tehergépkocsira vonatkozó engedélyt csak akkor tüntetik fel az új jogosítványomban, ha mellékelem az egészségügyi és pszichológiai alkalmasságról szóló igazolást is – vázolta a helyzetet panaszosunk. – A két igazolás beszerzése közel 100 eurós kiadással jár, ráadásul ötévente meg kell újítani. Én viszont nem vagyok hivatásos sofőr, van, hogy évekig nem vezetek tehergépkocsit. Nem értem, mire jó ilyen felesleges tortúrának kitenni az embert.” Hasonlóan járnak azok is, akik elvesztették a jogosítványukat, és újat kell csináltatniuk, esetleg uniósra cserélnék régi típusú jogosítványukat. Vagy abszolválják az egészségügyi és pszichológiai kivizsgálásokat, vagy új jogosítványukba nem kerül be a teherkocsira vonatkozó – korábban érvényes – engedély. „Éppen ezért úgy döntöttem, inkább nem váltom ki az új jogosítványomat, bár így tulajdonképpen feleslegesen tettem a vizsgát nagymotorra. Így viszont továbbra is szerepel a jogosítványban a tehergépkocsira szóló engedély. Előfordulhat ugyanis, hogy valamikor külföldön kell majd ilyen típusú járművet vezetnem, és akkor legalább kéznél lesz. Mindehhez hozzáfűzném, hogy tartalékos katonaként teherautó-sofőrként tartanak nyilván, és bár soha ne kelljen mozgósításban részt vennie egyikünknek sem, az ukrajnai események kapcsán az embernek ez az eshetőség is megfordul a fejében” – tette hozzá a negyvenes éveiben járó férfi.

Božena Bruchterová, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője az üggyel kapcsolatban leszögezte: a kérdést a 8/2009-es számú közúti törvény szabályozza, amely egyértelműen fogalmaz. A C, C+E, D, D+E, illetve ezen kategóriák alosztályaiba sorolt gépjárművek vezetéséhez – amelyek közé egyebek mellett a tehergépkocsik is tartoznak –, szükséges az egészségügyi és pszichológiai alkalmasságról szóló igazolás. Ráadásul ezeket az igazolásokat magukkal is kell hordaniuk a sofőröknek, és közúti ellenőrzés során fel kell mutatniuk. Ellenkező esetben a járművezető megszegi a közúti törvény idevágó rendelkezéseit. A jogszabály pedig nem tesz különbséget hivatásos és nem hivatásos sofőr között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?