Borral a turizmusért

Virt. A Vág–Duna–Ipoly Eurorégió borút kiépítését tervezi, amelyhez a pénz túlnyomó részét pályázat útján, az Európai Unió strukturális alapjaiból kívánja előteremteni. A tervezett borút három térséget, a nyitrait, a komáromit és a párkányit foglalná magába.

Virt. A Vág–Duna–Ipoly Eurorégió borút kiépítését tervezi, amelyhez a pénz túlnyomó részét pályázat útján, az Európai Unió strukturális alapjaiból kívánja előteremteni. A tervezett borút három térséget, a nyitrait, a komáromit és a párkányit foglalná magába. Daniel Balko, az Eurorégió igazgatója tegnap Virten, a térség meghívott polgármesterei előtt ismertette a tervezetet. Elmondta, elképzeléseik szerint a borút mentén 7-8 tipizált regionális házat létesítenének, ahol információs központokat alakítanának ki. Ezekben a házakban helyet kapna a tájjellegű készítmények, illetve a tájjellegű borok boltja, és kis etnográfiai múzeumot is berendezhetnének bennük. A központi épület mellett természetesen borospince is tartozna a regionális házhoz. Ezeket a házakat elsősorban azokban a községekben szeretnék felépíteni, amelyek egy-egy térségben központi helyet foglalnak el, jó fekvésűek, könnyen megközelíthetőek. „A tervezet részét képezi a pincékhez vezető úthálózat felújítása is – mondta Balko. – Ezenkívül valamennyi, a programba bekapcsolódó községet információs szolgáltató hálózatra kapcsolnánk, és terveink között szerepel térképek, tájékoztató táblák elhelyezése is ezeken a településeken.” Rendszeresen ki szeretnék adni a regionális borok jegyzékét és a borút útikalauzát is. Balko hangsúlyozta, a borút kiépítése csupán az első lépés, amelyet további idegenforgalmi, agroturisztikai tervezetek követhetnek majd. A borút konkrét, községi szintre lebontott tervezetét még idén el szeretnék készíteni, hogy jövő tavasszal, a strukturális alapokra kiírt pályázat idejére mindenre kiterjedő és minden feltételnek megfelelő programot tudjanak benyújtani. Optimális esetben a szerződés aláírásától számított egy éven belül már állhatnának is a regionális házak.

A tanácskozáson jelen lévő polgármesterek (Virt, Izsa, Szentpéter, Karva, Dunamocs és Dunaradvány képviseletében) örömmel fogadták a lehetőséget, és valamennyien jelezték, be kívánnak kapcsolódni a programba. Tegnap az Eurorégió képviselői meglátogatták az egyes falvakat, hogy felmérjék, hol a legkedvezőbbek a feltételek a majdani regionális ház felépítésére, valamint azt, melyik település, milyen kiegészítő programokat, látványosságokat tud felkínálni. A tegnapihoz hasonló tájékoztató megbeszélésre nemrégiben a párkányi térségben is sor került; ott Muzsla, Kőhídgyarmat, Kéménd, Helemba, Béla, Bény és Párkány részvételével számolnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?