Bőrfotelban élvezet a repülés

A világ tele lenne orosz pilótákkal „Ne kérdezze, hogy jó-e ez a gép. Ez nagyon relatív fogalom. Viszonylag gyors, repült már az Egyesült Államokba, Kínába, Új-Zélandra is. Fő, az, hogy biztonságos legyen” – magyarázza a belügyminisztérium repülőszolgálatának egyik technikusa a kormánygép alatt. „Szerintem van olyan jó, mint bármelyik Boeing. Csupán az a baj, hogy orosz gyártmány. Az oroszok pedig olyan anyagból dolgoztak, amilyen éppen volt, tehát a TU-154 egyetlen nagy hibája, hogy nehéz” – veszi le a sapkáját a csillogó géptest alatt.

Embert alig látni a pozsonyi Milan Rastislav Štefánik repülőtéren. Az egyik menetrend szerinti járat 9.40-kor repült el Zürichbe, a következő valamikor kettő körül indul Prágába. Sötétkék kosztümös, kendős légikisasszonyok csacsognak a váróteremben. Néha elhúz egy teherautó a kifutópályán a mozdulatlan repülőgépek mellett. A kormánygép is ott árválkodik az egyik hangár mellett. A pilótafülke ajtaja nyitva. Éppen most bújunk át rajta a technikussal.

„Hogyha már különgépről van szó, van rajta valami különleges, valami extra?” – kérdezem, miközben megpróbálom megszámolni a műszerfal kapcsolóit. A technikus a homlokát ráncolja. „Tulajdonképpen nincs itt semmi különleges, lényegében ugyanolyan, mint bármelyik más Tupoljev. Azazhogy mégis: beleépítettek egy olyan speciális számítógépet, amelyik automatikusan elhárítja két repülőgép ütközését, a pilóták beavatkozása nélkül” – próbálja egyszerű szavakkal elmagyarázni a bonyolult szerkezet működését. Észreveszek egy papírlapot a műszerfalon, „Metrü” – áll rajta oroszul, és „Feet” – angolul. A technikus észrevesz, elmosolyodik. Részletesen elmagyarázza, mire szolgál ez a fecni. Szaporán bólogatok. Megfájdul a fejem.

Még szerencse, hogy belép a gépbe Viktor Remeň hadnagy, a szolgálat szóvivője, mellesleg helikopter-pilóta. Mosolyogva szól oda beszélgetőtársamnak, hogy sürgős telefonhívása van – Moszkvából. Miközben a technikus kifelé iparkodik, mi átmegyünk a „szentélybe”, oda, ahová csak a köztársasági elnök, a miniszterek és néhány kiválasztott honatya mehet. Hm. Nem is rossz. Egész könnyen telhet az utazás mahagóni bútorok közt, egy bőrfotelben ücsörögve. Még egy ágy is ott terpeszkedik az egyik sarokban. Kíváncsi vagyok, milyen elv alapján osztozkodnak meg rajta a közjogi méltóságok.

SZABADSÁGRA – KORMÁNYGÉPPEL

Még egy ágy is terpeszkedik az egyik sarokban Viktor Remeň felvételei Kiderül, nem csak ők utaznak rajta. „A törvény értelmében elsődleges feladatunk a közjogi méltóságok szállítása. Azonban könnyen előfordulhat, hogy nyáron maga is ezzel a géppel megy szabadságra. Egy kormányhatározat értelmében ugyanis szabad kapacitásunkat felajánlhatjuk más légitársaságoknak. Akkor viszont már nem a belügyminisztériumi repülőszolgálat, hanem a repülőgépet bérlő légitársaság nevét hallja majd a hangszórókból.” Ezt már a szolgálat igazgatója, Viliam Polnišer mondja már odabent az irodában. Elmosolyodik, amikor értetlenkedem, miért éppen a belügyminisztérium végzi a közjogi méltóságok szállítását. „Ennek itt tradíciója van. 1935-ben, az akkori csehszlovák belügyminisztérium öt repülő járőr-egységet hozott létre, az egyiket pozsonyi telephellyel. Ez egészen 1939-ig, a háború kitöréséig működött. 1945 után újraindították a szolgálatot, majd Csehszlovákia kettéválásával ez is szétvált. Szlovákia egy TU-154M és két JAK-40 típusú repülőgépet, három MI-8 és hat MI-2 típusú helikoptert kapott – csak a belügyminisztérium részére” – mondja az igazgató. Az ablakon át jól látni a kormánygépet. „Ezt már Szlovákia kapta az orosz államadósság fejében, 1998-ban” – kapja el a pillantásomat. Hozzáteszi: a másikat jelenleg javítják, azért nem látom. Megtudom, hogy minden országban másképp oldják meg a közjogi méltóságok szállítását, van ahol az állami légitársaságra, vagy valamelyik elismert légiforgalmi vállalatra bízzák, mint például Magyarországon a Malévre, máshol a hadsereg végzi ezt a feladatot, mint például Lengyelországban. A TU-154M viszonylag olcsó – mondja, körülbelül feleannyiba kerül, mint egy hatvantonnás Boeing. Ez pozitívum. Körülbelül negyven tonnával nehezebb, ezt figyelembe veszik a különböző illetékek kiszámításánál, többet is fogyaszt. Ez negatívum. Meghibásodási együtthatója – amelyet a repülési órák és a meghibásodások számának figyelembevételével számolnak ki – alacsonyabb, mint az új gépeké. Ez pozitívum. Az új gépeknél viszont figyelembe kell venni a gyermekbetegségeket. Ez alapján nehéz eldönteni, hogy vajon jól járt-e a belügyminisztérium.

Remeň hadnagyot a helikopterekről faggatom. „Ami a középkategóriás gépeket illeti, a környező országokhoz képest a legalacsonyabb a színvonaluk. A másik oldalon viszont nehézgépeink a csúcskategóriához tartoznak” – vonja össze a szemöldökét. Az igazgató közbeszól. „Nyilván a gépparkunk elöregedésére gondol. Azonban nagyon szigorú előírások szerint kell eljárnunk. Folyamatosan cseréljük az alkatrészeket” – mondja.

HOL TEREM A PILÓTA?

„Kevesen tudják, hogy a világon működő körülbelül tízezer légitársaság közül csupán tíz nyereséges. A légi forgalomnak ugyanis csak másodlagos, harmadlagos hatása érezhető, például a turizmus fellendülésében. Ennek tükrében leszögezhető, hogy eléggé leépült a pilótaképzés. Akik a szolgálatnál dolgoznak, mind a katonaságtól kerültek hozzánk. Csupán a zsolnai egyetem egyik karán van egy tanfolyam-féle, ahol félmillió koronáért repülési jogosítványt lehet szerezni. Azonban milliókra rúg az az összeg, amit egy hallgatónak ki kell fizetnie, ha valóban repülni akar. És ha végül jogosítványt szerez, szinte sehol sem tud elhelyezkedni, tapasztalat híján” – mondja az igazgató fejcsóválva. A fizetésükről érdeklődöm. Úgy látszik, kényes témához nyúltam, mert mindketten mosolyogva bár, de udvariasan elhárítanak. Hozzáteszik, nem azért, mert annyira sokat keresnének. „Nagyon erős szakszervezetei vannak az Európai Unióban működő légitársaságoknak. Egy EU-n kívüli országból érkező pilóta csak három hónapra vállalhat munkát mondjuk Finnországban, a szakszervezetek így is ragaszkodnak ahhoz, hogy ugyanolyan fizetést kapjanak, mint az ottaniak. Ha nem így lenne, a világ tele lenne orosz pilótákkal” – nevet Remeň hadnagy.