Bodrogköz – az Unió Kubája

Az egyesek számára talán kissé bizarrnak tűnő megállapítás, miszerint „hát ez a Bodrogköz, ez tényleg az Unió Kubája”, sógorom szájából hangzott el a minap.

Az egyesek számára talán kissé bizarrnak tűnő megállapítás, miszerint „hát ez a Bodrogköz, ez tényleg az Unió Kubája”, sógorom szájából hangzott el a minap. Történt ugyanis, hogy gépjárművében felmondta a szolgálatot a hét évig megbízhatóan működő akkumulátor, ő meg azt hitte botorul, hogy a problémát könnyedén orvosolhatja azáltal, ha az előzőhöz hasonló, de üzemképes szerkentyűt vásárol az ilyen célra kijelölt szaküzletek egyikében.

Az első boltban tartottak ugyan olyan akkut, amilyen neki kellett, de „épp most vitték el az utolsót” – mondta a tulaj. A másikban nem is hallottak efféle áruról, a harmadikban meg egypár száz koronával drágult meg a termék épp az azutáni pillanatban, hogy sógorom személyében potenciális vásárló érkezett. A negyedikben megmondták kerek perec, nincs aksi, illetve lehet, de másmilyen, és drágább annál, mint amilyet mi elképzeltünk, és az csak a jövő héten lesz megvehető.

Isten látja a jó lelkemet, megsajnáltam a Csallóközből ideszármazott rokont, és felhívtam az egyik havert, kérdezze meg a cimborájától, nem venne-e elő nekem egy akkut a pult alól a boltjában, pont olyat, amilyet keresünk, de rendes áron, hisz a sógornak lesz, meg amúgy is meghálálom, alkalomadtán. Mondta: „Oké! Oxi! Okkersárga!” #gy lett nekünk akkumulátorunk, beröffent a motor elsőre, sógor meg ment dolgára: 2007. január 22-én, az Európai Unió és a kapitalizmus kellős közepén, Királyhelmecen. Na, ekkor mondta a családtag azt az ominózus mondatot a Bodrogközről. Rendes lokálpatriótaként először azt gondoltam, leverem a gyalázkodót, mint vak a poharat, meszsziről jött emberként hogy jön ő ahhoz, hogy szidja a keleti régiót? Aztán előkerestem a földrajzi atlaszt, és sorra vettem a föllelhető hasonlatosságokat. „Kuba, szocialista ország.” Hm. Gondolom, a fent leírtakból kiderül, hogy a „piacgazdaság”, a „marketing”, meg a „vásárlócentrikus kereskedelem” mifelénk is csak a szótárban fellelhető fogalmak. Tehát ez stimmel. #rják, hogy „a karib-tengeri országban a cukor- és a rumgyártás a fő tevékenység”. Mondom, ez is ül, hisz cukor van dögivel, főleg ha 29 korona alatt tudjuk megvenni kilóját a nagymihályi Tescóban. Rum ugyan nincs, de a vásárolt cukor felhasználásával végzett illegális szilvóriumgyártás nemzeti sportnak számít mifelénk, úgyhogy ez csak részletkérdés. „Egypártrendszer.” Most magyarázzam?! Egy párt van itt is, és az ugyancsak leszarja, hogy nekünk mi lenne jó... „Kubai szivar.” Hát kérem, az ukrán zöldhatár közelsége okán a Bodrogközben füstölnivaló terén bármikor kenterbe verjük az amerikai testvérállamot. „Fidel Castro diktatórikus uralma.” Az is valami? Mifelénk bármelyik faluban akad zsebdiktátor, olyan, aki a kubaihoz hasonlóan azt hiszi, övé a világ. Tehát minden vonatkozásban pontos a sógor jellemzése. Most hallom, Fico elvtárs olthatatlan vágyat érez arra, hogy barátkozzon a világ szelsőségesen balos felével is: Castróval, Chavezzel meg a többiekkel. Mindjárt írok neki, ne szórja az állam pénzét, és jöjjön inkább ide, mihozzánk, a Bodrogközbe! A tervezettnél sokkal olcsóbban és gyorsabban megtapasztalhatja, hogy lehetetlen állapotok mifelénk is uralkodnak...

[Új Szó, 2007. 01. 31.]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?