Bocsárszky Attila: a járvány miatt másik bőrbe bújtam

Bocsárszky Attila életének nagy részét, immár negyven éve a színpadon és a kamerák előtti szereplés tölti ki. Egy évvel ezelőtt ilyenkor a kassai Thália Színház színpadán tervezte és próbálta kollégáival az évad fennmaradó előadásait, a világsajtóban felröppent, az akkoriban még ismeretlennek számító koronavírus-fertőzésről szóló híreket pedig vicces megjegyzések közepette olvasgatták egy-egy próba előtt. „Jól emlékszem, hogy amikor a környező országokban és azt követően idehaza is megjelent a vírus, a társulat egy része azt hitte, az egész őrületnek hónapokon belül vége lesz és minden visszatér a régi kerékvágásba. Én a kezdetektől fogva szkeptikus voltam, többször is mondtam, hogy egy darabig biztosan nem állunk majd színpadra. Ez később sajnos beigazolódott, lassan már egy éve annak, hogy a színpadot internetes konferenciákra, a konzervatóriumban zajló gyakorlati órákat pedig olykor értelmetlennek tűnő webkamerás oktatásra cseréltük. Aktív színész és tanárként ezt nagyon nehéz elfogadni, holott tudom, hogy ez nemcsak ránk, hanem a társadalom túlnyomó részére is hasonló hatással vanˮ – magyarázta lapunknak a művész, miközben a háza mellett álló bőrműves műhelyében épp szeretett hobbijának hódolva egy kis fekete bőrtáskát reparálgatott.

Színpadról a műhelybe 

Annak ellenére, hogy Bocsárszky Attila a színpadon érzi magát leginkább elemében, legalább olyan jól teljesít tűvel, cérnával és kaptafával a kezében. A bőrdíszművességel 15 évvel ezelőtt találkozott először, amikor az egyik Spanyolországban vásárolt bőrkalapjához egy hasonló mintájú bőr lajbit próbált készíteni.

„Amikor ezt Pribék Gábor barátom, az Árvácskák Tehetséggondozó Társulás egyik vezetője meglátta, felkért, hogy menjek el az évente egyszer megrendezésre kerülő kézműves gyermektáborukba, és mutassam be a bőrdíszművesség fortélyait. Mondtam is neki, hogy nem vagyok a szakma mestere, erre ő azt felelte: nem baj, majd megtanulod! És valóban igaza lett. Elkezdtem fejleszteni magamat és egy idő után annyira beleszerettem a szakmába, hogy amikor időm engedte, mindig alkottam a színészkedés és a tanítás mellett. Annak ellenére, hogy hobbiként könyvelem el ezt az egészet, rengeteg felkérést kapok különféle bőrből készült tárgyak elkészítésére. Vannak új és visszatérő kliensek is, és sokan olyan dolgokat hoznak vissza hozzám, amit évekkel ezelőtt legyártottam. Most, hogy a színház ajtaja zárva van és a konzervatórium is csak a virtuális térben működik, még több időt tudok rászánni. Bízom benne, hogy hamarosan visszatérünk a régi kerékvágásba, de ha valamilyen úton-módon óriásit változna a világ és többé nem lenne szükség a színházakra, valószínűleg ezzel a szakmával próbálnám megkeresni a napi betevőtˮ

– nyilatkozta Bocsárszky azzal, hogy míg a bőrdíszműves termékek gyönyörűek és valóban egyediek, a bele fektetett kézimunka és a méregdrága alapanyagok miatt nem egy olcsó, de annál hálásabb, személyre szóló portéka.

Az elmúlt tizenöt év során számos bőrből készült tárgy, köztük puskatok, íjászoknak karvédő, különféle táskák, késtokok, kerékpár ülések és markolatok, övek kerültek ki a kezei közül. A hobbijának köszönhetően a karácsonyi ajándékok és a születésnapok miatt sem kell az üzletekben rohangálnia, a barátokat, családtagokat mindig egy egyedi tervezésű és készítésű ajándékkal lepi meg.

Kilátástalan helyzet 

„Egy picikét el vagyok keseredve, mert a színházi élet szempontjából sajnos nem látom a végét ennek az áldatlan vírushelyzetnek. Úgy érzem, hogy a helyzet normalizálódása után nem az lesz az emberek első dolga, hogy visszaüljenek a színházba. A vírus szerintem egyébként sem fog teljesen eltűnni, csak enyhülni fog. Éppen ezért az emberek tudatában ott marad majd egy bizonyos félelem, hiszen ez nem egy olyan betegség, ami egy-két nap alatt elmúlik, hanem ebbe bele lehet halni. A színházban múlt év szeptemberében volt egy-két olyan előadásunk, amelyek a nézők számát tekintve jócskán foghíjasak voltak. Akik beültek, maszkokban voltak. Nagyon rossz, hogy a színész nem hallja és nem látja az emberek visszajelzését – mert ugyebár a maszk az arcukat eltakarja. Bármennyire is próbálom pozitívan látni a jövőt, ebből a szempontból sajnos pesszimista vagyok. Attól tartok, hogy azok az idők, amikor a nézők újra a nevetéstől és érzelmektől fognak a nézőtéren tombolni, még jóval odébb vannak. Ugye mi is próbálkoztunk különféle megoldásokkal, de az állandóan változó korlátozások miatt nem lehet előre tervezni. Ha lenne egy biztos határidő, hogy három hónap múlva minden visszaáll a régi kerékvágásba, akkor igen, de ebben az ütemben nemhogy kedvünk, de esélyünk sincs normálisan dolgozniˮ – jegyezte meg a színész.

Színház nélkül nincs élet 

Beszélgetésünk végén Bocsárszky Attila többek között azt is hangsúlyozta, hogy bármennyire is jelentéktelennek tűnhet a színház és a színjátszás fontossága ezekben a nehéz időkben, nem szabad elfeledni, hogy a színház végső soron nevel és szórakoztat.

„Legyünk boldogok vagy reménytelenül elkeseredettek, a színház egy olyan intézmény, amely mindig egy utat, egy lehetőséget, egy megoldást ad nekünk, embereknek. Az ember ne azért járjon színházba, mert az úgy illendő és trendi, hanem azért, mert szórakoztat. Nem feltétlenül kell komédiát nézni ahhoz, hogy nevessünk vagy mélyebben elgondolkodjunk egy témán. És itt térünk vissza a neveléshez, ugyanis abban a pillanatban, amikor egy előadás miatt elkezdünk elmélkedni, már érdemes volt színházba menni. Ha figyelembe vesszük azt, hogy ebben a felgyorsult világban mennyien ülnek le esténként egy-egy könyvhöz vagy olyan íráshoz, amely a tévé képernyőivel ellentétben mindenki fantáziáját megmozgatja, akkor a színházi előadások fokozatos eltűnésével, megszűnésével csak az emberek lelki szegénysége lesz egyre nagyobbˮ – zárta Bocsárszky Attila.