Bocsánatot nem kér, de kártérítést fizet a kórház a félrediagnosztizálásért

nyitrai kórház
Nyitra |

Kifizeti a helyi kórház a 48 ezer eurós kártérítést annak a fiatal nőnek, aki 2009-ben, tizenegy évesen a helytelenül felállított diagnózis következtében kapott szívinfarktust. Azt azonban, hogy az orvosok hibáztak volna, nem ismeri el, és bocsánatot sem kér a családtól.

Az idén tizenkilenc éves Evát gyomorfájással, lázzal és egész testét borító vörös kiütésekkel utalták a kórház fertőző osztályára 2009 augusztusában. Két hét után azzal engedték haza, hogy vérmérgezése volt, de a tünetei nem enyhültek. Három hónap múltán, novemberben a gyermekgyógyászati osztály akkori főorvosa javasolta a kivizsgálást a pozsonyi Gyermekkardiológia Köz-pontban. Ott állapították meg, hogy a kislány a ritka, Kawasaki-szindróma nevű, az artériák gyulladásával járó, ismeretlen eredetű autoimmun megbetegedésben szenved. Ha erre időben rájönnek, elég lett volna aszpirint szednie, de mire a kórt diagnosztizálták, már olyan állapotban volt a szíve, mint egy infarktus után.

Titok a biztosítás összege

A fiatal lánynak élete végéig erős gyógyszereket kell szednie, korlátozott a mozgásban, és valószínű, hogy néhány év múlva szívátültetésre lesz szüksége. Szülei 2015-ben nyújtottak be kártérítési igényt – 50 899,20 eurót követeltek a kórháztól. Jogi képviselőjük az a Peter Koscelanský volt, aki a műtét közben kómába esett Šimon Buch szüleinek 500 ezer eurót harcolt ki a nyitrai kórháztól. Az egészségügyi intézmény ezt a jelentős összeget még részletekben fizette ki, és ekkor kötött biztosítást elvesztett perek esetére. Hogy mennyit fizet évente a biztosítónak, azt a kórház szóvivője, Tatiana Timková nem árulta el, azt mondta, az összeget évente állapítják meg az előző évben kifizetett kártérítések alapján, és olyan is van, amikor az összeg egy részét a kórház állja saját költségvetésből. Arra a kérdésre, hogy ez milyen arányban lesz így Eva ügyében, Timková azt válaszolta, ez „a biztosítóval való egyeztetéstől függ”.

Az viszont biztos, hogy bocsánatot nem kér a családtól. „Ragaszkodunk az eredeti álláspontunkhoz, amelyet a bíróságon is képviseltünk, nevezetesen hogy ebben az esetben a kórház alkalmazottai nem követtek el hibát” – mondta Timková.

A diagnózis nem fontos?

A járásbíróság még 2016 decemberében 40 488 eurót ítélt meg Eva szüleinek lányuk társadalmi érvényesülésének akadályoztatása miatt, valamint 7519 euró fájdalomdíjat. A döntés ellen a kórház fellebbezést nyújtott be, azzal az indokkal, hogy a páciens megbetegedését nem a kórház alkalmazottai okozták, és fel sem ismerhették, mert nincs olyan speciális vizsgálat, ami kimutatná ezt a kórt.

A Kommunális Biztosító amely a kórház érdekében lépett közbe a perben, ugyancsak fellebbezést nyújtott be az elsőfokú ítélet ellen. Azzal érvelt, a szakemberek mindent megtettek, hogy a diagnózist felállítsák, vagyis helyesen jártak el. A biztosító álláspontja szerint nem lényeges, hogy a diagnózis helytelen volt, mert különösen ritka betegségről volt szó. A másodfokú bíróság szerint azonban egy negyven éve ismert kórra az orvosoknak gondolniuk kellett volna – bármilyen ritka.

A kórház a felelős

Azért, hogy a lány nem kapta meg időben azokat a gyógyszereket, amelyeket az állapota megkövetelt volna, és ennek következtében alakultak ki a súlyos, maradandó szövődmények, teljes mértékben a nyitrai kórházat terheli a felelősség.

Azt, hogy 2009 óta másnál diagnosztizálták-e a Kawasaki-szindrómát a nyitrai kórházban, a szóvivő nem tudta megmondani.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?