Régió

Biztonságban vannak a pozsonyi iskolából evakuált gyerekek

Biztonságban vannak a pozsonyi Védcölöp (Palisády) utcai magániskolából evakuált személyek – tájékoztatott az Országos Tűzoltó- és Mentőszolgálat (HaZZ).
TASR

2021. március 15. 14:39

p
- TASR-felvétel

A gyerekek és a pedagógusok még a tűzoltók megérkezése előtt elhagyták az épületet. „87 óvodást és 21 óvónőt, továbbá 109 alapiskolást és 29 tanárt kellett evakuálni” - tette hozzá a HaZZ. Az oltásban az összes pozsonyi tűzoltóállomás részt vesz.

Matej Števove, Pozsony-Óváros szóvivője hozzátette, hogy az Óváros önkéntes tűzoltói is részt vesznek az oltásban. „Zuzana Aufrichtová polgármester már felhívta az iskolát és felajánlotta az önkormányzat segítségét” - tette hozzá a szóvivő. „A gyerekek egy másik épületben vannak az Úri utcán (Panenská), folyamatosan érkeznek értük a szülők” - folytatta a szóvivő.

A tűz röviddel 11 óra előtt keletkezett, az iskola tetőszerkezetén munkások dolgoztak, a lángok elérték a tető fa tartóvázát is.

GALÉRIA: Tűz ütött ki egy pozsonyi óvodában és alapiskolában

2021. március 15. 12:21

GALÉRIA: Tűz ütött ki egy pozsonyi óvodában és alapiskolában
Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
heti tallozo 3

Matovič 25 százalékos áfa kulcsa, orosz kémügy Csehországban, makrélák - Heti tallózó

Mária Kolíková

Kolíková leváltását fontolgatja az OĽaNO, újabb kormányválság van alakulóban?

oltás

Oltás után meghalt egy 47 éves nő

koronavírus időjárás szél

Ismét erős szél várható Nyugat-Szlovákiában

koronavírus

Az EU-n belül Szlovákiában van az 5. legtöbb koronavírussal összefüggő haláleset

EU-csúcs

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Portóban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.