Biomassza – egyre fontosabb energiaforrás

Léva/Tolmács |

<p>Robert Fico kormányfő, Stanislav Becík földművelésügyi, Ľubomír Jahnátek gazdasági és Ján Chrbet környezetvédelmi miniszter is részt vett az Erdei biomassza – perspektivikus energiaforrás címmel rendezett szakmai tanácskozáson. Robert Fico hangsúlyozta, illúzió lenne azt hinni, hogy a megújítható energiaforrásokra alapozva biztosítani lehet Szlovákia energetikai biztonságát, tehát semmiképp sem csökken az atomenergia és a más hagyományos módon termelt energia jelentősége.</p>

A biomassza kihasználása viszont új munkahelyeket jelent, főként a szakképzetleneknek. Fico megjegyezte, szándékos volt, hogy az előző kormány intézkedései miatt alapélelmiszerekből behozatalra szorul az ország. Stanislav Becík kifejtette, az ország területének 47 százaléka állami, 53 százaléka magánkézben van. Jelenleg a biomassza alapú energiaelőállítás az összefogyasztás 2-2,5 százalékát teszi ki. Az erdők kínálta évi 4,5 millió tonna biomasszából 1,8 millió tonna hasznosul.

Az elkövetkező egy-két évben 5-6 ezer munkahely jöhetne létre ezen a területen. Becík javasolta, az állam 5 euróval támogassa az egy tonna biomasszából előállított energiát, ez a költségek közel egytizede, döntés jövőre várható. Ľubomír Jahnátek figyelmeztetett, a bioenergia előállítási költségei akár 2,7-15 százalékkal is drágábbak lehetnek, mint a más típusú energiáké, főként a magas szállítási költségek miatt. Szlovákia 2030-ig kidolgozott energetikai stratégiája alapján a szükségletek 50 százalékát az atomerőművek, 30 százalékát a hőerőművek és 20 százalékát a megújítható energiaforrások biztosítanák.

A tervek szerint ennek az aránynak a kialakítása 20 milliárd € (600 milliárd korona) befektetést jelent. Ennek negyven százalékát emészti fel az alternatív technológia. Két-három év múlva az energiaszükségletek 10 százalékát, 2020-ig 14 százalékát a biomassza biztosíthatná. Egy új törvényjavaslat értelmében az ilyen módon energiát előállító vállalatoknak 15 évig garantálnák a felvásárlást, és három évre visszamenőleg nem csökkenhetne az ár 90 százalék alá.

Ján Chrbet elmondta, egy kiló száraz fa vagy szalma 4,5 KWh energiát jelent, vagyis egy liter olaj helyettesítésére 2 kiló biomassza kell. Jelenleg negyven üzem állít elő bioenergiát az országban. A hazai faapríték-igények 90 százalékát egy lévai székhelyű vállalat elégíti ki, tavaly 120 ezer tonnát termeltek, idén 130 ezer tonnát terveznek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?