Bibliai szimbólum után kapta a nevét a Bárka Kórus

Több mint tizennégy éves múltra tekint vissza a simonyi Bárka ökumenikus kórus, amelyet 2002-ben Kovály Erzsébet református lelkész alapított.SimonyiKezdetben az énekes virrasztás és temetés régi szokásának megőrzése volt a cél, mivel a helyi egyházi kórus tagjai közül már kevesen tudták ellátni ezt

Több mint tizennégy éves múltra tekint vissza a simonyi Bárka ökumenikus kórus, amelyet 2002-ben Kovály Erzsébet református lelkész alapított.

Simonyi

Kezdetben az énekes virrasztás és temetés régi szokásának megőrzése volt a cél, mivel a helyi egyházi kórus tagjai közül már kevesen tudták ellátni ezt a szolgálatot. A Bárka elnevezés bibliai szimbólum, a Noé bárkáján utazó sokféle élőlényhez hasonlóan a kórusban is békésen megférnek a református és a katolikus felekezethez tartozók.

Jelenleg tizenöt tagja van a kórusnak, főleg nyugdíjas, helyi asszonyok, de van serkei tagja is. Minden évben részt vesznek a Gömöri Egyházmegye Kórustalálkozóin, 2004-ben és 2014-ben pedig ők maguk rendezték meg az eseményt a helyi református templomban. A rendezvény mindkét alkalommal több száz érdeklődőt vonzott. Fennállása óta, azaz tizennégy év alatt több mint 300 éneket tanultak meg a tagok. Református és katolikus temetési, valamint templomi énekekkel kezdték, majd folyamatosan bővítették repertoárjukat héber, latin darabokkal, Bach, Beethoven és más zeneszerzők műveivel. Olyan ismert műveket is hallhattunk már tőlük, mint a Nabucco részletei, a Székely himnusz vagy a Ha én rózsa volnék című dal. Jelenleg balladákkal és népdalokkal kísérleteznek, igyekeznek mindig újat mutatni, az aktuális közönség igényeihez igazítani az énekeket. A templomi helyszíneken kívül vállalnak fellépéseket falunapokon, különböző kulturális rendezvényeken. Láthatta őket a közönség a várhosszúréti Pásztortalálkozón, a rimaszécsi Szent Hubertus Lovasnapon, a környék számos településén és városában megfordultak már, van, akol többször is. Hetente általában egyszer gyakorolnak, az énekeket közösen választják ki. Minden vallásos jellegű fellépésükön elhangzik egy ének a zsoltároskönyvből.

„Igyekszünk folyamatosan megújulni, fejlődni, de nagy örömöt szerezne, ha fiatalok is csatlakoznának hozzánk. Félő, hogy lassacskán elkopunk, elfogyunk, de egyelőre igyekszünk pozitívan tekinteni a jövőbe, a ránk váró fellépésekre, eseményekre koncentrálni” – mondta Molnár Ágnes kórusvezető, aki öt éve, Kovály Erzsébet távozása után vette át a csoport vezetését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?