Bezárták a Lévai Városi Hivatalt

Lévai tesztelés
Léva |

Január 4-től a rendelet visszavonásáig senkit sem fogadnak a Lévai Városi Hivatal dolgozói az egyes szakosztályokon. A város vezetése arra kéri a lakosokat, hogy postázzák vagy küldjék elektronikus formában a szükséges nyomtatványokat.

Ha mindenképpen személyesen kell leadniuk a fontos okiratokat, azt kizárólag az ügyfélfogadó központ kis ablakánál tehetik meg naponta 8 és 11.30 óra között. A hivatal alkalmazottaival telefonon továbbra is felvehetik a kapcsolatot a lakosok. A lévai kórházban, más egészségügyi központokhoz hasonlóan, csak a halaszthatatlan eseteket látják el és korlátozzák a műtéti beavatkozásokat is. Ján Belanský a lévai kórház igazgatója elmondta, a 230 ágyas egészségügyi központban 34 standard ágyat különítettek el a koronavírus-betegek számára, és további ötöt a kórház intenzív osztályán. Léván jelenleg 31 koronavírus-fertőzöttet ápolnak a Covid-részlegen, további hatan szorulnak lélegeztető gépre és egy beteg NIV-ventilációra. Negyven egészségügyi dolgozó van karanténban. A lévai kórház azon 25 egészségügyi központ egyike, ahová várhatóan még ezen a héten megérkezik a koronavírus elleni védőoltás. Léván jelenleg öt tesztelőpont működik, egyik a lévai kórház oldalsó bejáratánál, a sürgősségi betegellátó központnál fogadja az antigén-tesztelésre érkezőket naponta 7.30 és 12, valamint 12.30 és 15.30 óra között. PCR-tesztelésre az agellab.sk oldalon kérhetnek időpontot az érdeklődők. A Lévai Regionális Közegészségügyi Hivatalnál hétfőn, szerdán és csütörtökön tesztelik a lakosokat 9-től 12 óráig. A SWOT Kft. épületénél naponta 7.30 és 15.30 óra között, az URGENT Kft. központjánál munkanapokon 10 és 12.30, valamint 13 és 18 óra között tesztelik a lakosokat. A katonai kórháznál 10 és 12, valamint 13 és 18 óra között végeznek antigén-tesztelést.

A hét első felében még másfél-két órás volt a várakozási idő a legtöbb tesztelőponton. A lakosok a közösségi oldalakon tájékoztatták egymást arról, hogy érdemesebb azokra a tesztelőhelyekre látogatni, ahol a kora délutáni órákban is fogadják a lakosokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?