Bevásárlóközpont épül a Hydrostav területén Komáromban

Komárom |

<p>Az évek óta üresen álló egykori Hydrostav vállalat területén – a város pozsonyi kivezetőjénél, a Kauflanddal szemben – a múlt héten sorra vágták ki a fákat és tisztították a terepet.</p>

Ez arra enged következtetni, hogy megvalósul végre az évekkel korábban tervezett beruházás.

A terület tulajdonosa, a pozsonyi székhelyű Alfa Development Kft. még 2008-ban City Center bevásárlóközpontot szeretett volna építeni a 3,5 hektáros területre. A tervek szerint a 9000 négyzetméternyi alapterületű bevásárlóközpont mellett 374 parkolóhelyet alakítottak volna ki, és több mint fél hektárnyi zöldövezet, park, játszótér is tartozott volna hozzá. Az üzletekben cipő, ruházati, elektrotechnikai, bútoripari termékek és sportcikkek mellett élelmiszert, valamint autóalkatrészeket árusító részleg kapott volna helyet. A beruházásból azonban akkor nem lett semmi, a társaság illetékesének tájékoztatása szerint főleg a gazdasági válság miatt. Mint megtudtuk: időközben érvényét vesztették a már meglévő engedélyek is, ezért meg kell ismételni az egész folyamatot, első lépésként a területfelhasználási engedélyért kell folyamodniuk. Azzal kapcsolatban, hogy maradnak-e az eredeti tervnél, a City Center megépítésénél, csupán annyit árult el a társaság képviselője, hogy mindenképpen bevásárlóközpontot szeretnének, de még zajlanak a tárgyalások a jövőbeni befektetőkkel, így konkrétumokról nem tud beszámolni. Komáromban ugyanakkor az a szóbeszéd járja, hogy Tesco és McDonald’s lesz az egykori Hydrostav területén. Az illetékes – a még lezáratlan tárgyalásokra hivatkozva – azt sem pontosította, mikor kezdődik a tényleges építkezés. „Egy-két hónap múlva biztosan többet tudok mondani” – tette hozzá. Az engedélyezett fakivágásokkal pedig azért kellett sietniük, mert csupán március végéig, a vegetációs nyugalom időszakában végezhetőek ilyen munkálatok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?