Bérházzá alakítanák az üres óvodát

Sókszelőce. „Reméljük, hogy tíz hónapon belül sikerül felépítenünk és átadnunk a bérházakat. Jelentkező már most is van elegendő, de a leendő bérlőket később fogjuk kiválasztani” – tájékoztatta lapunkat Igor Mandák polgármester.

Sókszelőce. „Reméljük, hogy tíz hónapon belül sikerül felépítenünk és átadnunk a bérházakat. Jelentkező már most is van elegendő, de a leendő bérlőket később fogjuk kiválasztani” – tájékoztatta lapunkat Igor Mandák polgármester. Az Állami Lakásfejlesztési Alap támogatásával épülő, hat háromszobás lakásnak helyet adó bérház alapjait szeptember elején rakták le, de a polgármester reméli, jövő nyáron már lakni fogják az épületet. A mintegy tízmilliós beruházáshoz sikeresen pályáztak az állami támogatásért, de máris dolgoznak egy további bérlakás tervén, hiszen a 2800 lakosú településen sok embernek megoldatlan a lakásgondja. Már készülnek a tervrajzok az egyik megüresedett óvodaépület átépítésére. Ebben kisebb lakásokat alakítanak ki, igaz, nem szociális lakásokat, de a polgármester szerint „kispénzű emberek” juthatnak így lakáshoz. Az átépítést az teszi lehetővé, hogy az óvoda két egymás melletti épületből áll, mindkettőben négy-négy osztállyal, miközben mára a két óvodába összesen alig több, mint negyven gyerek jár. Pazarlás lenne tehát két ekkora épületet fenntartania a községnek, ezért a két óvodát tavaly ősszel egy épületbe költöztették, ahol a két-két osztályban kényelmesen elfér egymás mellett a magyar és a szlovák óvoda. A közös épületben a fűtési rendszert és a szociális helyiségeket is felújították, szeretnének sort keríteni az épület külső hőszigetelésére is. A magyar óvoda felszabadult épületében pedig garzonlakásokat, egy- és kétszobás lakásokat lehet kialakítani. Mindjárt a jövő év elején szeretnék beadni a terveket az építésügyi minisztériumba, hogy pályázaton szerezzenek támogatást az átépítéshez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?