Bérházakat adna el Nagykapos

Nagykapos |

<p>Az épületek elbontása és az ezzel kapcsolatos munkálatok 70-70 ezer euróba kerülnének.</p>

Hatvan-hetven önkormányzati tulajdonban levő lakást adna el az Ung-vidéki település önkormányzata. A lakások többsége a Fábry utcai bérházakban van.

Petrikán Péter polgármester elmondta, hosszú távú lakásgazdálkodási tervezet készült, de mivel annak a Hviezdoslav lakótelepen levő egyik bérház megvásárlása is része volt, megvalósítására végül nem került sor. A 33 lakásos épület tulajdonosa 1,6 millió euróért adta volna el az előzőleg általa felújított házat a városnak, ugyanakkor saját költségén három Fábry utcai lakóház lebontását is vállalta volna. Ezek helyén az önkormányzat multifunkciós épületek kialakítását tervezte. Időközben a Hviezdoslav lakótelep 61-es számú bérházát a város értékesítette, de a többi ottani lakás, illetve a Fábry utcában álló 96-os, 98-as és 99-es számú ház ügyében nem történt előrelépés.

Petrikán tájékoztatása szerint az ott lakók rendszeresen komoly tartozást halmoznak fel a várossal szemben, melynek összege csak tavaly meghaladta a 70 ezer eurót. A bérlők – akikkel általában 3 hónapra szóló szerződést kötnek – a havi költségeket még fizetni tudják, de az éves elszámolások rendezése már problémát jelent számukra. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a bérházak többségét fel kell újítani, de a beruházás költségei soha nem térülnének meg. Az épületek lebontása, a törmelék elszállítása, valamint a tereprendezési munkálatok kb. 70 ezer euróba kerülnének bérházanként, ezért a város más megoldást szeretne találni.

A polgármester szerint a házak értékesítése lenne a járható út, mert eladásukból nemcsak bevétele lenne a városnak, hanem az újra és újra termelődő kintlevőségek egy részétől is megszabadulna. Az adásvétel részletes feltételeiről heteken belül születhet döntés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?