KomáromMegvásárolhatja az eddig bérelt épületet és az udvart a Mentálisan Sérülteket Segítő Polgári Társulás.
Bentlakásos otthon értelmi sérülteknek
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14472299891883_97.jpeg.webp?itok=-gAxTrYr)
Komárom
Megvásárolhatja az eddig bérelt épületet és az udvart a Mentálisan Sérülteket Segítő Polgári Társulás. A képviselő-testület döntése értelmében ötvenezer euróért veheti meg a Mentálisan Sérülteket Segítő Polgári Társulás azt az épületet a hozzá tartozó telekkel együtt, ahol jelenleg napközi ellátással 20 felnőtt sérült emberről gondoskodnak.
Mária Múčková igazgató kérvényét azzal indokolta, hogy 24 órás szolgáltatást nyújtó otthon kialakítását tervezik. A beruházáshoz uniós és egyéb pályázati pénzeket szeretnének lehívni, aminek feltétele a saját tulajdonú ingatlan. A társulás 2004-ben ingyen vehette bérbe a várostól az egykor óvodaként használt Barátság utcai épületet; a bérleti szerződés 2029-ben járna le. A működési, valamint a felújítási és karbantartási költségek a társulás terhelik. Eddig közel 45 ezer eurót fordítottak az épület felújítására. „Jelenleg nappali otthonként működünk, a gondozottjaink között azonban vannak negyven év felettiek is. Gondolnunk kell arra az időre, amikor állapotuk romlik, szüleik nem tudják majd ellátni őket, és 24 órás felügyeletre szorulnak – magyarázta Mária Múčková. – Régi tervünk, hogy 25–30 fő befogadására alkalmas bentlakásos központot alakítsunk ki, ahol életük végéig gondoskodhatnánk a lakókról, akik szellemileg örökké gyerekek maradnak.” Az otthonban nemcsak komáromi sérülteket fogadnak, hanem a környékbeli falvakból is járnak hozzájuk. A testületi ülésen elhangzott: a társulás nélkülözhetetlen munkát végez, nélkülük megoldatlan lenne ez a szolgáltatás a városban. Ezért – bár az ingatlan becsült értéke 243 ezer euró, könyvelési értéke pedig közel 70 ezer euró – méltányossági alapon az önkormányzat jóváhagyta a társulat által felkínált 50 ezer eurós vételárat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.