Bemutatták a vízelvezető rendszer tervét Pereden

<p>Pered. Falugyűlést hívtak össze a vágsellyei járásbeli faluban. A vízelvezetés projektjét ismertették a lakosokkal. Nem volt nagy az érdeklődés, mindössze tizenöt–húsz lakos ment el</p><p>a kultúrházba.</p>

BARTALOS ÉVA

Pereden néhány éve sok gondot okozott a felszíni vizek elvezetése. Az önkormányzat tervezetet készítetett, hogy kezelni tudják a helyzetet. A bemutatott projekt kilenc kisebb területre osztja a falut. Jurás Gábor alpolgármester lapunknak elmondta, egyelőre csak elképzelésről van szó. „Fokozatosan építenénk meg a vízelvezetőket attól függően, melyik területen fontosabb kialakítani” – folytatta az alpolgármester. A megvalósítás a község anyagi lehetőségeitől is függ. A projektet Ján Šimon tervező ismertette. Elmondta, hogy a rendszert „a statisztikailag általában évente egyszer előforduló nagy felhőszakadásra tevezték”. Szinte valamennyi lakosnak volt kifogása a tervezet ellen, egyesek megjegyezték, hogy a szakember nem ismeri a területet, ezért nem tudja, hol mire van szükség. Šimon elismerte, a projekt előkészítése alatt nem volt olyan esőzés a faluban, ami miatt válsághelyzet alakulhatott volna ki. A projekt szerint egyes területeken a már meglevő beton vízelvezetőbe terelnék a vizet, a kritikus pontokon rotációs tartályokat helyeznének el, néhány helyen szikkasztást javasolnak. A községben található Telek-tó is a vízgyűjtő területek egyike, a tó környékén található utcákból ide vezetnék a vizet. Herencsár Zsolt, a Telektó Polgári Társulás elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy ha szűrés nélkül engednek vizet a tóba, az akár ökológiai katasztrófát is okozhat, kiirthatja a tó halállományát.

Jurás elmondta, a gyűlésről jegyzőkönyv készül, a lakosok által javasolt módosításokat figyelembe veszik. „A projekt nem végleges, bízzuk a munkát a szakemberre” – mondta a vita végén az alpolgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?