Bemutatták a Duna-busz megvalósíthatósági tanulmányát

Rajka |

<p>A Hajózási lehetőség biztosítása a bősi vízlépcső körtvélyesi víztárolójának körzetében elnevezésű magyar–szlovák projekt záró mozzanata zajlott tegnap a rajkai Faluházban. A workshop során a szakemberek felvázolták a Dunabusz-járat megvalósításának lehetőségeit, várható hozadékát.</p>

A megvalósíthatósági tanulmányt kidolgozó IBS Slovakia munkatársai rámutattak: a projekt stratégiai célja a határ menti terület gazdasági és szociális integrációjának növelése, a Duna két partján található települések összekötése. Mint kiderült, a Duna-buszprojekt kapcsán valamennyi érintett magyarországi és szlovákiai önkormányzat, illetve a térségben gazdasági tevékenységet folytató vállalat beleegyező állásfoglalást adott ki, a szlovák Vízgazdálkodási Vállalat kivételével. Az érintett, Somorja és Pozsony közötti területet állandó közlekedési problémák jellemzik, kivételt csupán a magyarországi oldal képez. Megoldást a Duna-busz jelenthet, melyet a felmérések szerint a rendszeresen Pozsonyba ingázók akár 30-50 százaléka igénybe vehetne. A projekt természetesen csakis akkor lehet életképes, ha a viteldíjat a jelenlegi tömegközlekedési jegyárak szintjén sikerül tartani. A tanulmány kidolgozói hangsúlyozták: gazdasági szempontból legjobb megoldásként az a modell kínálkozik, mely során a közigazgatás uniós alapok igénybe vételével vállalja a projekt megvalósítását, ezt követően pedig a működtetést bérleti szerződés alapján magántársaság végzi. Ez esetben a Somorja–Gútor– Dunacsúny–Rajka–Dunakiliti– Pozsony vonalon a menetjegy ára 1,5 euró körül lenne. A tanulmány azzal számol, hogy a Duna-buszt évente közel 169 ezer utas venné igénybe, többségük turistaidényben.
A workshop során Kóczán Zoltán, a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés alelnöke hangsúlyozta: reméli, hogy „a projekt nem az asztalfióknak készült”, mivel „Győr, Pozsony és Bécs összekapcsolása hosszú távú terv”. Kvarda József, a Nagyszombat Megyei Önkormányzat alelnöke úgy vélekedett, fontos a vízi közlekedés erősítése, mivel „az R7-es gyorsforgalmi út megépítése távoli elképzelés”. Kiss Vince, Rajka polgármestere szerint a Duna-busz-projekt megvalósítása a település számára a legmeghatározóbb kitörési lehetőség lesz, mely „gyökereiben megváltoztathatja Rajka idegenforgalmi lehetőségeit”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?