Békainvázió keleten - szinte ellepték az utakat

Királyhelmec/Nagykapos |

<p>A Bodrogközben és az Ung-vidéken az elmúlt időszakban szokatlan jelenség volt megfigyelhető - a régió útjait szinte elborították a gépjárművek által elpusztított békák tetemei.</p>

Bogoly János biológus lapunknak elmondta, a békák - elsősorban a zöld varangyok - mértéktelen elszaporodásának az egyik oka az volt, hogy az idei árvizek és a rendkívüli csapadékos időjárás miatt a térségben, és az ország egyéb területein is sok olyan vizes felület jött létre, ahová az állatok lerakhatták petéiket. A zöld varangy nősténye akár 10 ezer petét is lerakhat, az ebihalak ezekből 3-4 nap elteltével fejlődnek ki, és 2-3 hónap múlva alakulnak át. A szúnyoglárvák és az egyéb rovarok nagy száma ugyancsak kedvezett a békaállomány rendkívüli mértékű növekedésének, ugyanis ezáltal az állatok számára a bőséges táplálékforrás is biztosított volt. A szakember tájékoztatása szerint, a sok béka - érezvén az időjárási viszonyok változását -most próbál meg olyan helyet találni, ahol a téli hónapokat átvészelheti. A vándorlás során jutnak el az emberek által lakott helyek közelébe, a bérházak lépcsőházába illetve a lakások pincéibe, ahol mostanság szintén sok egyedet találni. Az autóutakat ugyancsak keresztezik a vonulási útvonalak, és a meleg aszfalt felett található rovarokra vadászva szintén sok béka elpusztul ezekben a hónapokban. Bogoly János úgy véli, a békainvázió most már csupán rövid ideig tart, ugyanis ha a hőmérséklet 8-10 Celsius fok alá csökken, az állatok életfunkciói lelassulnak, és a tavasz beálltáig a békák „eltűnnek“ az emberek szeme elől.
Az ország keleti régióiban idén egyébként nemcsak a békák szaporodtak el, hanem - ahogy arra számítani lehetett - a korábban ár- és belvízgondokkal küszködő településeken az időjárás jobbra fordultával a rendkívüli mértékben elszaporodott szúnyogok is komoly gondokat okoztak. A Bodrogközben és az Ung-vidéken a tavaszi és nyári esőzések során számtalan község kül- és belterülete került víz alá, a későbbi meleg időjárás pedig ezeken a parcellákon ideális feltételeket teremtett a szúnyogok elszaporodásához. A legnagyobb gondokkal értelemszerűen a folyó menti falvak küzdöttek, de a rovarok az esti órákban előrajzva Királyhelmec vagy Nagykapos belterületén is megkeserítették az emberek életét. Bár vegyszeres, repülőgépről történő szúnyogirtást több helyütt is kezdeményezték, a régióban erre egy jó ideig - pénzhiány miatt - nem került sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?