Bejött a papírforma

Zólyom. Minden maradt a régiben. A IV.liga közép-szlovákiai déli csoportjának füleki újonca a tavaszi idénynyitón sem tudott ponto(ka)t szerezni idegenben.

Zólyom. Minden maradt a régiben. A IV.liga közép-szlovákiai déli csoportjának füleki újonca a tavaszi idénynyitón sem tudott ponto(ka)t szerezni idegenben. Ezúttal a listavezető Zólyom otthonában mutatkoztak be a fülekiek, aki a szombati számunkban közölt helyzetjelentéssel ellentétben, nem négy, hanem hét kezdőjátékosukat voltak kénytelenek nélkülözni. A veszteséglistán ugyanis Tóth R., Gyetvai, Adamec, Nagy A., Mihályi, Sáfrány és Telek neve szerepelt. A nevezettek hiánya éreztette a hatását, a vendégek nem tudtak igazából gólhelyzetbe kerülni, s a fordulás után lőtt góljuknak köszönhetően végülis a favorit nyerte az összecsapást. – Úgy igazából egyik csapat sem tudott kibontakozni, játékba lendülni. Ez elsősorban annak tudható be, hogy a mérkőzésre a hazaiak kisméretű salakpályáján került sor. A játékosok kis helyen tömörültek, hiányzott a kombináció, a folyamatos játék. A zólyomiak megérdemelten nyerték a meccset, hiszen két-három ziccerükből legalább egyet értékesítettek, ennek köszönhetően otthon tartották a három pontot. Reméljük a hét végi folytatásban már a legerősebb összeállításban fogadhatjuk újbányai riválisunkat, s megszerezzük első tavaszi győzelmünket – kommentálta a zólyomi találkozó legfontosabb mozzanait munkatársunk Vladimír Cirbus (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?