BEIRATKOZÁS

Az érsekújvári Czuczor Gergely Magyar Tannyelvű Alapiskola vezetése értesíti a szülőket, hogy a beíratás a következő napokon lesz az iskola épületében: január 28-án (hétfőn) és 29-én (kedden) 8-tól 12 majd 14-től 17 óráig. Az alapiskolában január 16-án (szerdán) nyílt napot tartanak, 7.

Az érsekújvári Czuczor Gergely Magyar Tannyelvű Alapiskola vezetése értesíti a szülőket, hogy a beíratás a következő napokon lesz az iskola épületében: január 28-án (hétfőn) és 29-én (kedden) 8-tól 12 majd 14-től 17 óráig. Az alapiskolában január 16-án (szerdán) nyílt napot tartanak, 7.50-kor bemutató órát tartanak az iskola nulladik, előkészítő osztályában (játékos foglalkozás); az I. A osztályban (olvasás), az I. B osztályban 8.45-kor (matematika). Január 19-én (szombaton) 14 órakor foglalkoztató délutánt rendeznek az alapiskolában a gyerekeknek, Kis Mária gyógypedagógus előadást tart a szülőknek, és bemutatják az iskolát. (száz)

A Nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tanítási Nyel?vű Alapiskola igazgatósága értesíti a szülőket, hogy a 2008/2009-es tanév első évfolyamába játszóházzal egybekötött beíratást tart 2008.január 26-án (szombaton) az iskola D épületében (bejárat a Hősök tere felől), délelőtt 9-től 12 óráig. Az adott időpontban Forró Zsuzsa gyógypedagógus szakmai tanácsokkal áll a szülők rendelkezésére.

Az iskola vezetése kéri a szülőket, vigyék magukkal a gyerek születési anyakönyvi kivonatát. Az iskolaköteles gyerekek az iskola titkárságán a feltüntetett időpont után is beírathatók. (as)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?