<p>Bátorkeszi/Nemesócsa. A napokban ünnepélyes keretek között beiktatták hivatalába Bátorkeszi, valamint Nemesócsa új polgármesterét, Labancz Rolandot, illetve Magyarics Gusztávot.</p>
Beiktatták az új polgármestereket
V. KRASZNICA MELITTA
Mindketten az október 27-i időközi választáson kaptak bizalmat a lakosoktól, így a legközelebbi, 2014-es helyhatósági választásokig ők vezetik az adott települést. Labancz Roland a katedrát cserélte le a polgármesteri székre – a Selye János Gimnázium igazgatóhelyettese volt –, Magyarics Gusztáv pedig korábban vállalkozóként tevékenykedett. Bátorkeszin három, míg Nemesócsán nyolc jelölt volt a posztra, az előbbi településen 67,11, míg az utóbbiban a választópolgárok 52,92 százaléka járult az urnákhoz.
Labancz Roland megválasztását követően azt hangsúlyozta, hogy az eddigieknél sokkal jobban szeretné kihasználni a pályázati lehetőségeket, és a nemzetközi kapcsolatépítésben is jelentős tartalékokat lát a község fellendítése szempontjából. Bízik benne, hogy ebben idegennyelv-tudása és képviselőként szerzett önkormányzati tapasztalatai is segítségére lesznek. A közösségformálást ugyancsak kiemelt feladatként kezeli, mert szerinte eddig széthúzás, megosztottság jellemezte a települést. Labancz Roland november 19-i hatállyal lemondott képviselői mandátumáról, helyére a 2010-es választások eredményei alapján a soron következő, legtöbb szavazatot szerzett jelölt, Bábindeli István került. Az alpolgármester személyéről, illetve a polgármester fizetéséről az ünnepélyes beiktató ülésen nem döntöttek a képviselők.
Magyarics Gusztáv korábban nem volt tagja a képviselő-testületnek, önkormányzati tapasztalatai nincsenek. „Mostanáig Szép Lajos megbízott polgármester látta el a polgármesteri teendőket, ezért egyelőre nem látok bele alaposabban a község anyagi helyzetébe, gazdálkodásába – nyilatkozott november 26-i beiktatását követően lapunknak. – Pénzügyi és vagyoni leltárt készíttetek, valamint ellenőrzést végeztetek, hogy átfogó és pontos képet kapjak mindenről.” Az elkövetkező hetek legfontosabb feladatának a jövő évi költségvetés előkészítését és elfogadását tartja. Hozzátette, minden, a községet hátrányosan érintő szerződést felül akar vizsgálni, és ahol ez lehetséges, új szerződéseket szeretne kötni. A képviselők az önkormányzati törvényben meghatározott polgármesteri alapfizetést hagyták jóvá Magyarics Gusztávnak.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.