Befektetési lehetőségek

Komárom. A Közép-európai Alapítvány szervezésében a város június 26-án, tehát a jövő héten csütörtökön nemzetközi szakember-találkozó helyszíne lesz.

Komárom. A Közép-európai Alapítvány szervezésében a város június 26-án, tehát a jövő héten csütörtökön nemzetközi szakember-találkozó helyszíne lesz. A tanácskozáson mutatják be az alapítvány kezdeményezésére összeállított, A dél-szlovákiai régiók és városok befektetési katasztere című kiadványt, és előadások hangzanak el a publikációhoz kötődő témakörökben. „A Közép-európai Alapítvány meghatározó célkitűzései közé tartozik a Szlovákiával szomszédos országok közti térségi és gazdasági együttműködés fellendítése – nyilatkozta Orvos Ágnes, az alapítvány munkatársa. – Ezért a rendezvényre dél-szlovákiai, észak-magyarországi és ausztriai városok polgármestereit, vezetőit hívtuk meg, akiknek alkalmuk nyílik a két- vagy háromoldalú kapcsolatteremtésre, illetve a már meglévő kapcsolatok erősítésére.”

A találkozón hazai részről előadást tart többek között Gyurovszky László építésügyi és régiófejlesztési miniszter, Pomothy László, a gazdasági minisztérium államtitkára, valamint Hodossy Károly, az OTP Banka Slovensko Részvénytársaság elnöke, magyar részről pedig Baráth Etele, a nemzeti fejlesztési tervezésért felelős államtitkár, Rakusz Lajos, az Ipari Parkok Egyesület elnöke, valamint Kabai Vilmos, a publikációt készítő Invorg Részvénytársaság elnök-vezérigazgatója. Néhány a tervezett témakörök közül: a dél-szlovákiai, valamint az észak-magyarországi régiók befektetési és együttműködési lehetőségei az EU-csatlakozás első éveiben; az észak-magyarországi ipari parkok építésének helyzete; a kereskedelmi bankok lehetőségei az EU-s fejlesztési tervezetek előkészítése és megvalósítása során stb. „Meggyőződésünk, hogy a bemutatott befektetési lehetőségek szakszerű projektumépítési munkával valóságos tervezetekké fejleszthetők, és kedvező üzleti feltételekkel meg is valósíthatók” – tette hozzá Orvos Ágnes.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?