SZÁZ ILDIKÓLéva/Vámosladány (Mýtne Ludany). Befejezték a Siklós-hegy környéki kirándulóhely felújítását.
Befejezték a Siklós-hegy környéki kirándulóhely felújítását
SZÁZ ILDIKÓ
Léva/Vámosladány (Mýtne Ludany). Befejezték a Siklós-hegy környéki kirándulóhely felújítását. A hegytető és az emlékmű közkedvelt kirándulóhely volt, később azonban az utakat benőtte a gaz és a kilátó életveszélyessé vált.
Az 1960-ban felépített, hozzávetőleg húsz méter magas vasbeton emlékmű Lévától mintegy öt kilométerre, délkeletre található. Azon a magaslati ponton emelték, ahol a második világháború idején, három hónapon át katonai megfigyelőpont volt. A Siklós-hegyen több mint ötven évvel ezelőtt átadott második világháborús emlékművel kapcsolatban újabb információkra bukkantak a lévai Barsi Múzeum dolgozói. December végéig láthatók az egyik időszakos kiállításon azok a felvételek, melyeken bemutatják a kilátó építésének folyamatát. A hatvanas évek elején arany ónixból készült néhány példányban a Siklós-kilátó makettje, egyet sikerült megmenteni az utókor számára. Antonín Novotný államelnök idejében az egyik makettről felvétel is készült. A lévai önkéntesek őszre kitisztították a Siklós környékét, tájékoztató táblákat helyeztek ki és tűzrakó helyeket létesítettek.
A Siklós-hegy iskolai és családi kirándulások helyszínévé válhat. Léva önkormányzata az Ekopolis Alapítvány és a Heineken társaság jóvoltából valósította meg a Siklós-projektet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.