Bajcs–Párkány főút: megkezdődhet a felújítás

Bajcs – Párkány főút: megkezdődhet a felújítás

Az IROP program keretében, uniós forrásból heteken belül megkezdődhet a rossz állapotban lévő Bajcs–Párkány főút felújítása – értesült lapunk Farkas Iván Nyitra megyei képviselőtől. Az építkezési területet már átadták a kivitelezőnek.

A vonatkozó útszakaszra a közbeszerzés több mint egy éve lezárult, azóta a megye többször tárgyalt a nyertes kivitelezővel, most hétfőn, február 14-én pedig aláírták a kivitelezési szerződést, a felújítás heteken belül megkezdődhet – tájékoztatta az Új Szót Farkas Iván, a Szövetség Nyitra megyei képviselője.

Örülünk annak, hogy a cég nem módosította az árat, noha ebben a szektorban is drágulás van, az árak felfelé kúsznak, ellentétben azzal, amit az elmúlt két évben tapasztaltunk, amikor lefelé csúsztak az árak. A nyertes tehát tartani tudja a szerződött árat, de lesz mit csinálnia, ugyanis az uniós szabályok szerint 2023 augusztusáig el kell készülnie a felújítással és az összes uniós követelményt be kell tartania. Azaz, nem csak új aszfaltburkolat kerül a vonatkozó, közel 40 kilométeres szakaszra, de axiálisan is meg kell erősíteni az utat, szegélyeket, padkákat kell kialakítani, acélhálót is be kell építeni a kamionforgalom miatt, meg kell oldani a vízelvezetést stb. Mindezek miatt tehát ebben az esetben jóval többe kerül 1 kilométer felújítása, mint például a harmadosztályú utak esetében. A határidőt pedig mindenképp tartani kell, mert ez még a 2014- 2020 –as uniós programozási időszak nyertes pályázata. A kivitelezőnek tehát bő egy éve van rá” – részletezte lapunknak Farkas Iván.

A Nyitra megye weboldalán is közzétett szerződés szerint a kivitelező a Colas Slovakia részvénytársaság, a projekt összértéke 8 millió 747 ezer euró, a cég viszont 4 millió 664 ezer euróért vállalta a felújítást. Közvetlen megyei forrásaink szerint leghamarább március közepén – végén kezdődhet a szakasz rendbetétele, attól is függ, hogy milyen lesz a tavaszi időjárás. A Colas Slovakia építi meg egyébként az Ipolydamásd és Helemba közti új Ipoly-híd szlovákiai felvezető útszakaszát is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?