Azzal fenyegetőzött egy férfi, hogy lelő egy lányt az alapiskolában

iskola k

Büntetőeljárást indított a rendőrség az ellen a 19 éves kassai férfi ellen, aki azzal fenyegetőzött a közösségi hálón, hogy lelő egy diáklányt a Gölnicbányai (Gelnica) járás egyik alapiskolájában. A férfi a tavaly decemberi tragikus prágai incidenst emlegette a bejegyzésében. A fenyegetőzőt őrizetbe vette a rendőrség – tájékoztatott Lenka Ivanová, a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.

A lány a tavalyi év utolsó napján találta meg az üzenetet az egyik alkalmazásban. A fenyegető üzeneteket az osztálytársai között is megosztották. Az eset komoly aggodalmat váltottak ki az iskolában, a pedagógusok, a diákok és a szülők körében, az igazgatónő értesítette a rendőrséget.

„A fenyegetőzőnek Kassán akadtak a nyomára, a rendőrség őrizetbe vette” – mondta Ivanová, és hozzátette, a fiatal férfi ellen rémhírterjesztés bűncselekménye miatt indult büntetőeljárás. Ha bűnösnek találják, két évig terjedő börtönbüntetést szabhatnak ki rá.

Ivanová tájékoztatása szerint a gyanúsított mentális állapotát is vizsgálni fogják, és indítványozzák előzetes letartóztatásba helyezését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?