Azt kiabálta egy férfi a meleg párnak, hogy nekik is meg kellett volna halniuk a Vár utcában

d

Az esettel már a NAKA foglalkozik. Az áldozat a tvnoviny.sk-nak nyilatkozott arról, hogy mi játszódott le az étteremben. 

A 30 éves Tomáš az Egyesült Államokból tért haza párjával. Egy pozsonyi étteremben érte őket támadás a szexuális orientáltságuk miatt. A vendéglőben két férfi és egy nő ült tőlük nem messze. Tomáš szerint az egyikük követte őket. „A barátommal beszélgettünk, majd egy félmásodperces puszit adtunk egymásnak. Olyan puszit, amit az ember nem is regisztrál. Az olaszok ezt gyakran csinálják, ha találkoznak” – írta le a helyzetet.

A férfi ekkor kiabálni kezdett rájuk, hogy az édesanyja szégyelheti magát kit hozott haza, majd rasszista megjegyzéseket tett a párjára, aki részben filippínó. Tomáš nem hagyta annyiban a dolgot, védekezett. Megkérdezte a férfit, hogy ők miért csókolhatják meg egymást a barátnőjével, de az agresszív támadások folytatódtak.

Megkérdeztem, hogy szerinte normális-e ilyen szavakat használni pár nappal a Vár utcai lövöldözés után. Erre azt mondta, nagy kár, hogy mi nem voltunk ott. Azt reagáltam, hogy szavainak következményei lesznek, ekkor meg akart támadni, de akkor a barátnője visszafogta” – mondta.

Ekkor a hely menedzsere is belekeveredett a konfliktusba. Az agresszív vendég közölte vele: „A buzik csókolóztak.” A tulajdonos megkérdezte , hogy ez igaz-e. Amikor Tomáš igennel válaszolt, a tulajdonos közölte vele, hogy ha ez így van, akkor el kell menniük. A férfi elmondta, hogy ezután úgy döntöttek fizetés nélkül távoznak, de a menedzser fenyegetőzni kezdett, hogy rendőrt hív. Az első pofon ekkor csattant el a támadó részéről. Tomáš ezután hívta a rendőrséget, és megfizette a vacsorát. A rendőrök a kiérkezésük után azzal foglalkoztak, hogy fizetett-e a két férfi, akik a hidegben várakoztak, miközben a támadó bent sörözött. A két járőr ezután bement a támadó után, de Tomáš elmondása szerint mosolyogni látta őket. Az agresszív férfinál személyi igazolvány sem volt, így az is lehet, hogy a rendőrök a nevét sem írták fel.

Az ügy után az étterem is feljelentést tett rágalmazásért, mivel sokan támadó üzeneteket írtak nekik azért, ahogy a helyzetben viselkedtek. „Nagyon rossz érzés, ha nem adhatsz a partnerednek egy baráti puszit sem nyilvánosan. Sokat utazunk, a párom több mint száz országban járt már. Még soha nem találkozott ilyesmivel” – tette hozzá Tomáš.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?